Az urdai állami főiskolán, amelyet aggódó családok befogadóközpontjává alakítottak át, nyomasztó a légkör. A polgári védelem önkéntesei felolvasták a balesetben érintettek nevét: Miguel, Marina, Ignacio, Emilio.

A kimondott nevek minden egyes hangja félelmet és reményt ébreszt a jelenlévők lelkében. „Ez csak egy lista, amelyet egyénileg kell megbeszélni a családtagokkal” – magyarázta egy önkéntes. Sajnos egyes családok számára a lista egy helyrehozhatatlan veszteség megerősítését jelentette.
Két család 30 percen belül megerősítést kapott arról, hogy szeretteik a halottak között vannak. Egy fiatal nő nem bírta tovább, és fájdalmasan sikoltozni kezdett, miközben orvosok és pszichológusok vigasztalták. Körülötte a többi család csendben várakozott, kétségbeesetten remélve, hogy nem hallják szeretteik nevét az áldozatok listáján.

A sürgősségi központtá átalakított többcélú csarnokban a beavatkozó egységek vizet és élelmiszert osztanak, de a legtöbb család az érzelmek hatalmába kerítve nem hajlandó enni. Néhányan, mint például José Luis, egy 70 éves férfi, kétségbeesettek, és csak gyorsan szeretnének több információt megtudni.

„Bármit elmondhatok, de semmi konkrétumot nem tudok” – mondta az „El País”-nak, hitetlenkedve nézve a telefonjára.

Míg egyes hozzátartozók csak imádkoznak és remélik, hogy mielőbb híreket kapnak, mások elvesztették a türelmüket, és a vasúttársaságok tájékoztatásának hiányát kritizálják.
„Öt faluban jártunk, és semmit sem tudunk. Nincsenek válaszaink, és a kórházak telefonjai sem adnak semmilyen felvilágosítást” – mondja egy láthatóan kétségbeesett férfi. „Tudjuk, hogy valahol él, de nem tudjuk, hol” – tette hozzá egy másik áldozat rokona.

Miközben Antonio a tapasztalatairól mesél, egy másik férfi a telefonjával babrál a sürgősségin. Menyasszonya a vonaton utazott Sevillába egy konferenciára. Most a telefonja ki van kapcsolva, és Rubennek nincs információja a sorsáról. „Csak felolvastak egy névsort, de nem mondták meg, hogy jók vagy rosszak” – mondta a férfi a spanyol média szerint.

Ana Ciprés, egy másik nő a központban, azzal vigasztalja magát, hogy simogatja a karjaiban remegő kutyáját. Az állatot sikerült kimenteni a vonatból, de a férje, Emeterio, még mindig eltűnt. „Szeretem azt hinni, hogy megsérült, de ha csak kicsit sérült volna, már hívott volna” – mondja remegő hangon. Emeterio neve nem szerepel az elérhető listákon, ami tovább mélyíti a bizonytalanságot. Ana reméli, hogy férjét kórházban kezelik, de az információhiány lesújtja.

2026. október 28-án, szerdán, 08:54-kor súlyos vonatbaleset történt Spanyolországban, Urda (Toledo) közelében, a Madrid–Sevilla nagysebességű vonalon. A tragédiában két, azonos irányba közlekedő vonat érintett: egy Iryo vonat 147 utassal a fedélzetén, és egy AVE (Renfe) vonat 397 emberrel.

A baleset az automatikus jelzőrendszer meghibásodása miatt történt, ezért a forgalomirányítást kézi üzemmódra kapcsolták, amelyet a madridi Atocha diszpécserközpont koordinált. Az Iryo vonat műszaki hibák miatt megállt a vonalon, de a diszpécser tévedésből zöld jelzést adott az AVE vonatnak a továbbhaladáshoz. Ez utóbbi hátulról, körülbelül 200 km/h sebességgel ütközött a megállt vonatnak. A rendkívül heves ütközés következtében mindkét vonat kisiklott, az Iryo vonat két kocsija pedig egy szakadékba zuhant.

Az előzetes adatok legalább 68 halott és több mint 100 sérült szerint vannak , akik közül 15-en súlyos állapotban vannak. Az áldozatok között van Fátima Báñez volt spanyol munkaügyi miniszter is. A mentőcsapatok és a Katonai Vészhelyzeti Egység (UME) orvosi helikopterek támogatásával sürgősen a helyszínre érkeztek, és egy helyi edzőtermet elsősegélynyújtó központtá alakítottak át.

A hatóságok vizsgálatot indítottak, a közlekedési miniszter súlyos diszpécseri hibára hivatkozott, és felmentette a mérnököket. A kormány nemzeti gyászt hirdetett, és az Andalúziába tartó vasúti forgalmat felfüggesztették.

(via El Pais – stoffán)