Fellélegezhetünk vége a nyugat-nílusi láz szezonjának
Egy magyar állampolgár bele halt a nyugat-nílusi lázba. Az Európai Unióban 13 országban jelent meg ez a betegség és 130 ember halt bele. A hidegnek így csak örülhetünk, mert nem tud terjedni a betegség, mert szúnyogok sincsenek, amik terjesztik.
A nyugat-nílusi láz eddigi legintenzívebb szezonja az idei az Európai Unióban – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) közleményéből. A szervezet adatai szerint október 7-éig a 27 tagállamból 13-ban tűnt fel a betegség: összesen 1715 megbetegedést és 130 halálesetet jelentettek. Magyarországról 5 esetről tudnak, amelyből 1 végződött halálozással.

Ezek a számok messze meghaladják az elmúlt évtizedben megszokottat. Az év ebben a szakában az elmúlt 10 évben 693 megbetegedés volt az átlag. Belgiumban idén regisztrálták az első nyugat-nílusi vírus okozta emberi megbetegedéseket, ami arra mutat, hogy a kórokozó egyre északabbra jut a kontinensen. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb megbetegedést a 65 éven felüli férfiaknál tapasztalták. A betegek 77 százaléka kórházi ellátásra szorult, 57 százalékuknál pedig neurológiai tünetek jelentkeztek. A halálozási arány megközelítőleg 8 százalék volt, ami alacsonyabb a tízéves, 10 százalékos átlagnál. Ezek az eredmények a várható tartományon belül vannak, vagyis nem utalnak a betegség súlyosabbá válására.

A nyugat-nílusi lázat a nyugat-nílusi vírus okozza. A kórokozót először Afrikában írták le, de legalább 20 éve már Magyarországon is jelen van. A vírust szúnyogok terjesztik madarakról az emberekre és más állatokra, ám emberről emberre nem tud terjedni. Járvány kialakulásától éppen ezért nem kell tartanunk. A legtöbb ember észre sem veszi, ha megfertőződik, mert szervezetünk bármilyen tünet nélkül legyűri a vírust. Csak az esetek 10–20 százalékban jelentkezik láz, influenzás tünetek, kiütések. Az ECDC és más járványügyi szervezetek statisztikáiban értelemszerűen csak ezek az esetek látszanak, amelyeknél a betegek jellemzően idős emberek.

Október végén, a szúnyogok visszaszorulásával, jellemzően a nyugat-nílusi láz szezonja is véget ér, ám ez után is, elvétve, jelentkezhetnek újabb esetek.

( Hornyák Zsolt )
2026.10.16 22:34:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!