Trükkös román tolvajok kerültek dutyiba
Országszerte trükköztek a román ékszertolvajok, akik végig lopták Magyarországot. A két fős banda összesen 14 millió forint értékben zsákmányolt pénzt, telefont, ékszereket. A banda különféle trükkös módszerekkel és egy nagy papírlappal terelte el az eladók figyelmét, de most maximum zárka trükköket tudnak előadni.
kiKiskunfélegyházán egy parfümériából tűnt el egy pénztárca. Hódmezővásárhelyen az elkövető ékszervásárlónak adta ki magát, beszélgetés közben elterelte az eladó figyelmét, majd két ékszertartó dobozzal távozott, amelyek értéke meghaladta a 4,5 millió forintot. Piliscsabán festési munkát ajánlott egy üzletben, majd egy kartonlappal eltakarta az eladó telefonját, és magával vitte. Budapesten több ékszerüzletben is papírlapok takarásában emelt el ékszereket. A lopások Debrecenben és Zalaegerszegen is a nyomozók látókörébe kerültek. A gyanú szerint a román páros összesen több mint 14 millió forint értékű zsákmányt szerzett. A két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, miután a lopások után ismeretlen helyre távoztak. A körözés eredményre vezetett: október 7-én a kiskunfélegyházi nyomozók a Bács és a Békés vármegyei kommandósokkal összehangolt akcióban csaptak le rájuk Kunszentmártonban. A 44 és 31 éves férfit őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba is kerültek.

( G.M.)
2026.10.12 23:06:02


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!