Újabb embercsempészt fogtak
Sűrűn buknak le az embercsempészek A celldömölki rendőrök embercsempészt fogtak, aki nyolc migránst próbált eljuttatni Ausztriába. Az egyiptomi sofőr bátor legény volt, mert ellene körözés volt érvényben így ő őrizetbe került, a külföldi bevándorlók pedig mentek vissza Szerbiába. A migránsok több ezer eurot fizettek a sofőrnek, hogy célba juttassa őket.
A Celldömölki Rendőrkapitányság egyenruhásai szeptember 23-án délelőtt a 8-as főúton ellenőriztek egy osztrák rendszámú gépkocsit, amelyet egy egyiptomi férfi vezetett. A járműben a sofőrön kívül nyolc, magát szír, líbiai és kínai állampolgárnak valló férfi utazott, akik nem tudták hitelt érdemlően igazolni itt-tartózkodásuk jogszerűségét. A rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőrök hamar megállapították azt is, hogy a sofőrt körözték. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egytől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel járhat. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

( V.Zs.)
2026.09.23 22:51:56


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!