Már a Dunából is lopják a II.világháborús gránátokat
Bár a honvédség tűzszerészei éjjel-nappal dolgoznak és szállítják el a Dunából kikerülő II.világháborús robbanóanyagokat, bombákat, gránátokat és lőszereket. Most váratlan esemény történt. Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából, valaki haza vitte.
Eltűnt a Dunából egy II.világháborús szerkezet. A bejelentő hiába jelezte a rendőrségnek, hogymint talált, az egyenruhások már csak a hűlt helyét találták a veszélyes gránátnak. A tolvaj így megelőzte a honvédség tűzszerészeit, akik erőn felül dolgoznak és gyűjtik be az életveszélyes katonai robbanószerkezeteket.

A rendőrség most a lakosság segítségét kéri az eltűnt gránát felkutatásához. Az ügyben rendőrségi eljárás indult.

A BRFK a rendőrség honlapján hétfőn megjelent közleményében azt kérte, hogy aki bármit tud a tárgyról vagy annak hollétéről, haladéktalanul értesítse a rendőrséget a központi segélyhívón. A BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet – írták.

A rendőrség tájékoztatés szerint egy férfi hétfőn személyesen jelentette be a XXII. kerületi rendőrkapitányságon, hogy a Nagytétényi út és a Tóth József utca közelében a Duna alacsony vízállása miatt láthatóvá vált meder iszapjában egy lövedéknek látszó, rozsdás tárgyat talált, amelyről fényképet is készített. A rendőrök , ahogy ilyenkor szokás azonnal a helyszínre mentek, de már nem találták meg a tárgyat, csupán annak a helyét azonosították. Az adatok szerint a tárgy a bejelentés és a rendőrök kiérkezése között tűnt el; információk alapján feltételezhető, hogy valaki elvitte. A bejelentő fényképei alapján nem zárható ki, hogy a fotókon látható eszköz egy második világháborús tüzérségi gránát. A rendőrség az ügyben szakértőt rendelt ki – tették hozzá.

A rendőrség figyelmeztet mindenkit arra, hogy ha valaki megtalálta vagy magához vette a tárgyat, semmiképpen ne mozgassa tovább, ne próbálja szétszerelni vagy elszállítani. Ha valóban robbanótestről van szó, akkor a működésbe lépése súlyos, akár halálos sérüléseket is okozhat. A több évtizede földben vagy vízben fekvő robbanóeszközök ma is veszélyesek lehetnek, ezért kezelésüket kizárólag tűzszerész szakemberek végezhetik – emelték ki.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

Egyúttal arra figyelmeztették a lakosságot, hogy a Duna medréből előbukkanó tárgyakat ne mozdítsák el, ne vigyék magukkal, és lehetőség szerint ne nyúljanak hozzá. Ha a talált tárgy veszélyesnek tűnik, vagy felmerül a gyanú, hogy robbanóeszköz vagy lőszer lehet, akkor biztonságos távolságból tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon – kérték a közleményben.

( Csákány Áron )
2026.08.10 15:11:51


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!