Lebukott a féktelen tolvaj
Elkapták a jászsági nyomozók azt a tolvajt, aki 10 jászapáti házból lopott. A féktelen tolvaj letartóztatását kérte a rendőrség, aki még egy széfet is magával vitt. A kár több millió forint.
A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását annak a jászapáti férfinak, aki 10 helyi családi házból lopott. Zsákmányolt egy széfet is, amiben 1 millió forint értékben pénz és ékszerek voltak.

Egy jászapáti lakos július 19-én hajnalban bement egy helyi családi házba, egy szekrényből pedig simán kitépte a széfet a bútorlappal együtt, és magával vitte. A széfben 600 ezer forint volt, valamint arany és ezüst ékszerek, továbbá személyes fényképek. A kár 1 millió forint. A tolvaj azonban nem volt résen. Felvétel készült róla és a rendőrök ezen kamerafelvételek alapján be is azonosították a tolvajt. Az elemzés során megállapították, hogy aznap hajnalban ugyanez a férfi egy másik családi házba is bejutott. Onnan mobiltelefont, bankkártyát, parfümöt és telefontöltőt vitt el.

Hamar kiderült még több, korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény is a 18 éves fiatal terhére róható. Összesen 13 rendbeli lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.-írta a Jász Nagykun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság.

( V.Zs.)
2026.07.24 00:43:04


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!