Előzetesbe került a döbröközi gyilkos
A Tolna Vármegyei Főügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak az 53 éves férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint megölte az 57 éves élettársát, zsákba tette, majd egy kútba dobta.
Az ügyészség eddigi adatai szerint a gyanúsított és élettársa közös háztartásban éltek. A férfi hétfőt megelőzően az otthonukban bántalmazta a sértettet, aki az elszenvedett sérülések miatt az életét vesztette. A gyanúsított a sértett holttestét zsákba tette, majd egy kiszáradt kútba dobta és mésszel fedte be. A sértett eltűnése miatt az ismerősei bejelentést tettek a rendőrségre. Az április 27-én tartott rendőri ellenőrzés során találták meg a nő holttestét.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amely bűncselekményt a törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A bűncselekmény jellegére, a nyomozás érdekeire, valamint a gyanúsított személyi körülményeire is figyelemmel a főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedésnek mind az általános, mind a különös feltételei is fennállnak. A járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.-írta az ügyészség közleményében.

Mint ismeretes bejelentés érkezett 2026. április 27-én a délutáni órákban a Dombóvári Rendőrkapitányságra, hogy egy döbröközi nőt már csaknem két hete nem láttak. A rendőrök a körözés elrendelését követően, az eltűnt lakóhelyére mentek. Az ingatlan átvizsgálása során, az udvaron lévő kútból - a katasztrófavédelem munkatársainak közreműködésével - egy holttestet emeltek ki. A helyszínre igazságügyi orvosszakértő is érkezett. A holttest azonosítása megtörtént.

( Csákány Áron )
2026.04.30 23:14:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!