Kígyóveszély a Partiumban
Sokan járnak a Partiumba megcsodálni a természeti szépségeket, élvezni a gyógyfürdők hatását, kirándulni a virágokkal borított hegyoldalakra. Most azonban komoly veszély leselkedik mind a hely lakosokra, mind a kirándulni, pihenni vágyó magyarországiakra. Egyre több a fekete vipera ebben a térségben. A kígyó marása akár halálos is lehet, ha hat órán belül nem jut ellenanyaghoz a megmart ember.

Kígyó mart meg egy fiatalt a Hegyközpályi környékén lévő erdőben. Az áldozatot a megyei kórházba szállították, ahol kígyómarás elleni szert kapott. Az április közepén történt esetről Petre Radu Bogdan hegyközpályi helyi tanácsos számolt be a Bihoreanul hetilapnak: „A fiú az erdő szélén sétált egy barátjával, amikor megmarta a kígyó. Tizenöt percen belül kórházba szállították” – nyilatkozta kedden a tanácsos, aki azért hozta nyilvánosságra az esetet, hogy felhívja a lakosság figyelmét a veszélyre.
A tanácsos szerint az áldozat és barátja által készített fényképek alapján a kígyó egy fekete vipera lehetett, amely ritkán fordul elő olyan alacsony dombvidéki területeken, mint Pályi környéke, mivel a viperák általában magasabb fekvésű hegyvidéki vagy erdős területeken élnek. Bogdan arra figyelmezteti a természetkedvelőket, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor sűrű növényzettel borított területeken sétálnak, különösen a melegebb időszakokban, amikor ezek a hüllők aktívabbak.
Az eset kapcsán dr. Hadrian Borcea, a SMURD gyorsmentő szolgálat vezetője szintén a Bihoreanulnak kedden elmondta, hogy a sérült fiatal a viperamarásra jellemző tünetekkel érkezett a kórházba: szédülés, hányinger, hányás és zavartság jelentkezett nála. Borcea hangsúlyozta, hogy a viperamarás nem mindig veszélyes, mivel nem minden esetben fecskendez mérget a kígyó. „Ha mérget juttatott a szervezetbe, ezt a helyzetet kezelni tudjuk a rendelkezésünkre álló ellenméreggel, amelyet a marást követő hat órán belül kell beadni” – mondta.
A Bihar megyei Környezetvédelmi Őrség vezetője, Sever Șerbănescu arra figyelmeztet, hogy a viperák egyre gyakrabban jelennek meg Nagyvárad környékén. Elmondása szerint a hüllőket már Betfia erdős területén, Félixfürdő közelében, valamint Váradalpáron is észlelték.
A fugyivásárhelyi nárciszrezervátumban például azt javaslom, hogy az emberek csak csizmában menjenek be, éppen a sok ott megfigyelt vipera miatt – mondta Șerbănescu, hozzátéve, hogy az erdőkben vagy magas növényzetű területeken járóknak magas szárú cipőt kell viselniük, ne piszkálják kézzel a köveket és a bokrokat, és ne közelítsék meg a kígyókat, még akkor sem, ha azok mozdulatlannak tűnnek.
A pályi eset után a Bihar megyei Salvamont hegyi és barlangi mentőegyesület tett közzé ajánlásokat saját Facebook-oldalán, valamint fotókat is megosztott a Bihar megyében előforduló mérges kígyófajokról. A szolgálat igazgatója, Pintér István arra figyelmeztetett, hogy a kígyókkal való találkozások egyre gyakoribbak, még olyan helyeken is, ahol az emberek nem számítanak rájuk, például alacsony dombvidékeken vagy települések közelében.
Fontos, hogy az emberek óvatosak legyenek erdőkben, réteken vagy magas növényzetű területeken, és ha kígyót látnak, kerüljék ki, ne provokálják. Ha nagyon közel van, maradjanak mozdulatlanok, mert általában magától visszahúzódik – nyilatkozta Pintér.
Harapás esetén azonnal hívják a 112-es segélyhívó számot. A sérültet meg kell nyugtatni és gyorsan kórházba szállítani. Nem szabad szakértelem nélkül ellátni a beteget: nem szabad a sebet felvágni, a mérget kiszívni vagy érszorító alkalmazni.
Bihari Napló/ StoffánGy.
Kép: Petre Radu Bogdan
2026.04.29 17:41:09