Katonai robotokat vetnek be Ukrajnában
Phantom MK1- nevű humanoid robotok kerültek Ukrajnába, ahol tesztelik őket elsősorban. Bár az amerikai robotok képesek fegyverek tartására is, most legfőképp csak a katonai felderítésben vetik be őket állítólag . Az orosz-ukrán háború szintet lépett.
A Phantom MK-1 nevű robot a lap cikke szerint február végén már lőfegyvereket is tudott tartani, a pisztolyoktól egészen egy M16-os gépkarabély pontos másáig.

A robotot állítólag nem azért küldték Ukrajnába, hogy lövöldözzön, és jelenleg nem is ilyen irányba folyik a tesztelése, hanem gyárakban és kikötőkben próbálgatják, hogy mire képes.

A Foundation ugyanakkor nem titkoltan azt szeretné, ha a Phantom MK-1 lenne az első kifejezetten védelmi célokra kifejlesztett humanoid robot, és a cég a hadsereg több ágával már összesen 24 millió dollárnyi szerződést kötött.

Az Ukrajnába küldött, egyelőre csak felderítésre használt robotok mellett kapcsolatban vannak a Pentagonnal is a potenciális harctéri bevetést illetően, és az is felmerült már, hogy az Egyesült Államok déli határán járőrözzenek egyszer. Itt egyébként már robotkutyákkal is kísérleteztek korábban. Mike LeBlanc, a cég alapítója szerint morálisan is az lenne a helyes, ha a jövőben katonák helyett robotok vívnák a háborúkat, és azt is mondta, hogy a humanoid robotok logikusan következnek a már létező autonóm fegyverekből, például a drónokból.

LeBlanc érvelése szerint a humanoid robothadseregek felemelkedése a nukleáris fegyverekhez hasonló elrettentő erő is lehetne, hiszen így egyik oldalnak sem lenne taktikai előnye a másikhoz képest. Közben ugyanakkor az is felmerül, hogy ha robotok harcolnának az emberek helyett, az még inkább elmosná a határokat a háborús bűnöket illetően, és akár növelhetné is a konfliktusok számát, hiszen a vezetőknek már nem kellene azzal számolni, hogy emberéletekbe kerülhet a háború.

Az mindenesetre biztos, hogy a hadviselés, különösen az orosz–ukrán konfliktusban, ahol robotkutyákat már be is vetettek élesben, már most is nagy mértékben automatizált. Hát kezd tiszta Terminátor lenni minden.

( Csákány Áron )
2026.03.19 00:08:11


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!