Nem megy a NASA a Holdra
Egyelőre nem teljesül be az amerikai álom a Holdra szálással kapcsolatosan. A NASA bejelentette, hogy az Artemis III küldetés csúszik és nem lesz Holdra szállás.
Drasztikus változásokat jelentett be a NASA pénteken az elhalasztott Artemis II és a jövőbeli Artemis III űrmissziókkal kapcsolatban is.

Jared Isaacman, az űrügynökség igazgatója azt mondta: az Artemis II, ami emberes holdkerülésre készül, legkorábban április 1-jén indulhat, a tervezett holdra szállás előtt pedig további tesztrepüléseket végeznek majd, hogy biztonságosan juttathassák el az asztronautákat az égitest felszínére.

Az amerikai űrügynökség jelenleg technikai problémákkal küzd, az Artemis-II-t többször el kellett már halasztani, legutóbb azért, mert a NASA problémát fedezett fel a rakéta héliumrendszerében. Az Artemis-II misszió keretében négy űrhajós indul tíz napos útra. A legénység a Hold mellett elrepülve megkerüli annak túlsó oldalát, majd visszatér a Földre, miközben folyamatosan teszteli az Orion kapszula életfenntartó rendszereit és más létfontosságú berendezéseit. A kapszulát nem állítják Hold körüli pályára, és leszállást sem hajtanak végre.

Az Artemis III küldetést, amelynek eredeti tervei szerint 2028-ban űrhajósokat juttattak volna a Hold déli pólusának közelébe, most átalakítják és újraütemezik — közölte Isaacman a CBS News szerint. A misszió 2027-ben indul majd, de nem a Hold felé. Ehelyett az űrhajósok a Földhöz közelebbi pályán hajtanak végre randevút és dokkolást az egyik — vagy akár mindkét — jelenleg fejlesztés alatt álló, kereskedelmi gyártású holdkomppal, amiket Elon Musk SpaceX-e és Jeff Bezos Blue Originje épít.

Az űripari biztonsági tanácsadó testület javasolta a NASA-nak, hogy gondolja újra az Artemis III küldetés célkitűzéseit, amit eredetileg az első emberes holdraszállásnak szántak az Apollo-program 1972 decemberében végrehajtott utolsó repülése óta.

( T.Cs.)
2026.02.28 16:51:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!