Óbudán lecsaptak a nyomozók az álrendőr szélhámosokra
A budapesti nyomozók a III. kerületben fogtak el két külföldi férfit, akik kilencmillió forinttal akartak átverni egy idős asszonyt. A telefonos terv, a titkos ál akció és az kamurendőr trükk majdnem jó volt, de a banda tagjai elszámították magukat. Pedig volt itt minden mint egy amerikai akciófilmben.
Február 11-én egy férfi, aki rendőrnek adta ki magát, felhívott egy óbudai idős asszonyt. Arra kérte, hogy vegye fel a bankban tartott pénzét, majd azt később adja át a hatóság egy tagjának, ugyanis kiderült, hogy az egyik bank munkatársai kiszivárogtatják az ügyfelek adatait. Egy folyamatban lévő nyomozásra is hivatkozott, amiben a hölgy közreműködésével le tudnák buktatni a bank dolgozóit, a pénz pedig a bizonyítást szolgálja.

A jóhiszemű és törvénytisztelő néni úton volt számlavezető bankjába, telefonon folyamatosan utasításokat kapott a csalóktól. Az asszony kétmillió forintot vett ki egy III. kerületi bankfiókból, de a csalók nem kérték el tőle, mert közben tudomást szereztek további, hétmillió forintos megtakarításáról is. Ennek megszerzése érdekében naponta felhívták és manipulálták az asszonyt. Éhesek lettek a csalók, ami rájuk jellemző.

Amikor a nő egyre gyanúsabbnak találta a történteket, feljelentést tett a rendőrségen. Ezt követően, február 18-án kivette összes megtakarítását. Az összesen kilencmillió forintért aznap délután lakásánál megjelent egy páros egy autóval, de pénz helyett bilincset kaptak, mert a valódi nyomozók azonnal elfogták, majd előállították őket.

A 18 éves ukrán és 19 éves ukrán-szlovák kettős állampolgárságú férfiakat csalás bűntett kísérlete miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.

FIGYELEM!!! A rendőrség és a bankok soha nem kérnek meg senkit arra, hogy megtakarított pénzüket vegyék fel és azt adják oda valakinek! Ha ilyen vagy hasonló telefonhívást kapnak, azonnal tegyenek feljelentést személyesen vagy bejelentést a 112-es segélyhívó számon.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. További hasznos információk, aktualitások, tanácsok a https://kiberpajzs.hu/ oldalán találhatók.

( Csákány Tibor )
2026.02.23 11:35:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!