Vádlott lett egy posta vezetője 171 milliót tett zsebre
Megtévedt postás ellen emeltek vádat. Az ügyészség közleményében azt írják, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei postai vezető összesen több mint 171 millió forintos kárt okozott. A nőnek különösen nagy kárt okozó folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kell bíróság elé állnia.
A vádirati tényállás szerint a nő vezetőként dolgozott egy Győr környéki településén található postai kirendeltségen. A vádlott 2012. április 4. és 2023. október 26. között megélhetését azzal egészítette ki, hogy 46 ügyfelet érintő biztosítási ügylettel, valamint hamis iratok felhasználásával tévedésbe ejtette munkáltatóját, az általa kezelt pénzösszeggel nem számolt el, hanem azt saját céljaira fordította. A vádlott ezzel a magatartásával összesen 171 299 457 forint kárt okozott munkáltatójának, vagyis végső soron a Magyar Postának.

Az ügyészség a nőt különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekménnyel vádolta meg és indítványt tett arra, hogy a Győri Járásbíróság a vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint pénzbüntetésre ítélje, továbbá tiltsa el őt a pénzügyi szolgáltatást értékesítő foglalkozás, és a közügyek gyakorlásától – közölte a vádhatóság.

( T.Cs.)
2026.01.26 15:48:54


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!