Birkák törtek be egy német boltba
50 birka tört be egy német Penny Marketbe a németországi Burgsinnben. A gazdátlan jószágok az italosztályon randalíroztak mintegy húsz percig. A juhokat a boltban vásárlók sem riasztották nagyon el. A juhász megdöbbent szertett jószágai bolt látogatásán.
Küönös vásárlók tértek be Bajorországban Burgsin településen egy Penny Marketbe. Az 51 juh húsz perc töltöttek az üzletben, és nagy pusztítást végeztek, főleg az italosztályon voltak aktívak, több üveget és egyéb terméket is levertek a polcokról. Néhány állat a pénztárak környékén bóklászott a vásárlók és az eladók között.

Lehetetlen volt megmondani, hogy a juhok valami különleges kínálatot kerestek-e, vagy csak melegedni akartak– áll a cég közleményében.

A birkák állítólag elkóboroltak egy 500 juhból álló nyájtól, ezután vették a Penny felé az irányt. Távozásuk után üvegdarabokkal és ürülékkel volt tele az üzlet. S jöhetett a hivatalba vásárlók után a nagytakarítás.

Philipp Stiehler, a délnyugat-németországi Penny leányvállalatának igazgatósági elnöke azt mondta, nem fogják a pásztorral kifizettetni az okozott kárt és a takarítási költségeket. Stiehler cáfolta, hogy a cég reklámfogásáról lett volna szó, ugyanakkor kijelentette, hogy egy éven át fizetni fogják az 50 állat takarmányát.

Az egyik vásárló elautózott a pásztorhoz és értesítette a történtekről. Mire Dieter Michler az üzlethez ért, az állatait már kiparancsolták a parkolóba.

Nem gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy önként besétálnak a szupermarketbe– mondta a juhász, aki szerint az az állatok vélhetően egy vásárlót követtek a boltba, akinél egy szatyor volt, a juhok pedig azt hihették, hogy takarmány vagy só van benne.

Michler hozzátette, a birkák már jól vannak, elmondása szerint „amint a nyájjal voltak, újra boldogok lettek”.

( G.M.)
2026.01.12 00:41:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!