Elítélték a pedofil politikust
Jogerősen hat évre ítélte pedofilbűncselekmény miatt az LMP volt politikusát a Kaposvári Törvényszék. A bírósági verdikt szerint K. Gábor a hatalmi helyzetét és a befolyását kihasználva fajtalankodott egy 13 éves kisfiúval.
Döntött a Kaposvári Törvényszék abban a pedofil ügyben, amelyben egy politikus a vádlott. K.Gábor egy kiskorúval szemben követett el szexuális erőszakot, emellett gyermekpornográfában is bűnösnek találták és összesen jogerősen hat évre ítélték.

K. Gábor évekkel ezelőtt önkormányzati képviselő és parlamenti képviselőjelölt volt. A férfi a 2014-es országgyűlési választáson még a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) jelöltjeként mérette meg magát, majd három évvel később már az LMP mutatta be őt mint a következő választáson induló jelöltjét.

Az egykori ellenzéki politikus ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmény miatt még 2023. február 26-án adtak ki elfogatóparancsot, de K.Gábor megpróbált elmenekülni. Egy nappal később azonban a rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

A hatóságok korábbi közlése szerint az egykori politikus 2022 decemberében az egyik családtagon keresztül ismerkedett meg a 13 éves sértettel. A férfi ezután a kiskorú fiúval és a családjával egyaránt bizalmi kapcsolatot épített ki, így a szülők jóváhagyásával tartotta a kapcsolatot a gyermekkel. K. Gábor azonban a kialakított hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve 2023 februárjában a gépkocsijába csalta a beleegyezési korhatárt még be nem töltött sértettet, majd egy félreeső helyre hajtott, ahol szexuális cselekményt végzett vele.

A férfi telefonján, illetve a számítógépén találtak pedofiltartalmakat, ezért mondták ki bűnösnek gyermekpornográfia miatt is.

( G.M.)
2026.01.08 00:14:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!