Megvoltak a vonatkozó szabályok, a munkarend, a bányászati technológia, amelyek az idő követelményeivel fejlődtek mindaddig, amíg a bánya csupán egy kiaknázható anyagi bázissá nem alacsonyodott az 1920-tól uralkodó új gazda kezében. A 2025-ös bányatragédia ennek a beruházást mellőző, fejlődést kizáró kapzsiságnak tudhatóan megsemmisült. Mint idegenforgalmi centrum, nagy jelentőséggel bírt Parajd és környéke lakosságának vállalkozásait fenntartva, a megélhetést biztosítva.

A Korond patak – másnéven Halálpataka – vizét távoltartó agyagszigetelést kikotorták a patakmederből és nem pótolták egyéb szigetelőanyaggal, így a bányát elárasztotta a víz megszüntetve a sóbányászat és az idegenforgalom áldásait. Ma beomlott kráéterek jelzik a bánya helyét, de a román állam a kisujját sem mozdítja a mintegy ezer évre elegendő só kiaknázása újraindításának érdekében.

A bánya beomlása megnövelte a természetes vizek sótartalmát, így számos település ivóvízellátása is veszélybe került, illetve megszűnt. A legnagyobb katasztrófa azonban még hátra van, mert nincs szakszerű probléma megoldási terv, nincs pénz, és nincs központi akarat sem a bánya rehabilitálására. A sós víz elvezetése is hatalmas probléma, hiszen csaknem tízmillió köbméter só koncentrátumot kellene biztos helyre, a természet károsítása nélkül kiszivattyúzni a részben már beomlott, elárasztott bányajáratokból.

Erdélyben nem ez az egyetlen halálos veszélyt rejtő és katasztrófával fenyegető bányaprobléma. A szaktudás és a pénzhiány, valamint a rablógazdálkodás olyan bajokat is előidézett, amelyek egész Európa vízgazdálkodását, ivóvízellátását végzetesen veszélybe sodorja, hiszen az egyik erdélyi bánya zagytározójában sokmillió köbméter savas, ciános vegyület halmozódott fel, amely természetes vizeibe bekerülve tragédiát fog okozni a kontinensen. Csak idő kérdése, hogy mikor.

A fakitermelés és eladás is a szabadrablás jegyében történik Romániában, és ez az alapja/oka a vízgazdálkodás és a sorozatos tragédiák egyre gyakoribb megjelenésének. Parajd egy hatalmas, drámai figyelmeztetés, amelyet Bukarest még ma sem vesz komolyan, ma sem akar komolyan venni, noha emberek életéről, megélhetéséről, az árvizek gyakoriságáról és az észak-erdélyi ivóvízellátásról szól. Megoldást nincs, tervek nincsenek. A természeté lesz az utolsó szó… Többek között ezt a helyzetet is 1920. június 4-e tragikus döntése okozta. Az új gazda, Bukarest, még ma sem tartja sajátjának az akkor megkapott országrészt…

Stoffán György