Örült rekord
Oxigénpalack nélkül megmászta a világ tetejét a lengyel Andrzej Bargiel, aki ezután le is síelt a Mount Everestről. Ő a legelső extrémsportoló , aki mászott, majd lecsúszott a világ tetejéről.
Az még nem nagy kunszt, hogy a Mount Everestet oxigénpalack nélkül megmászták, valójában síeltek is már le róla. De olyat, hogy a kettőt együtt valaki teljesítse, arra most volt példa.

A lengyel Andrzej Bargiel így az első extrémsportoló, aki a világ legmagasabb hegyét megmászta, és a világ egyik legmagasabb, de a szakma szerint legnehezebben megmászható hegyéről, a K2-ről is lesíelt. Sőt, a térség összes nyolcezer méternél magasabb csúcsáról véghez vitte a mutatványt.

A lengyel sportoló a IV-es számú táborból indult a csúcsnak, majd a 8 ezer méter feletti halálzónából – az alacsony oxigéntartalmú magasságból, ahol már pihenéssel sem lehet erőt gyűjteni –, ahol 16 órát töltött, szeptember 22-én ereszkedett le egészen a II-es táborig – írta a projekt szponzora. Bargiel itt töltötte az éjszakát és másnap ért le a Mount Everest (Csomolungma) lábánál lévő alaptáborig.

„Erre az emberre tényleg nincsenek szavak (…) Páratlan síalpinista pályafutás az övé, hiszen korábban kiérdemelte a Hópárduc címet – a volt Szovjetunió 5, hétezer méternél magasabb csúcsának megmászásával –, valamint lesíelt a Gasherbrum I. és II.-ről, a Broad Peakről, a Manaszluról és a Sisapangmáról is” – írta a Hóhatár hegymászócsoport Facebook-oldalán Pintér László.

A posztban megjegyzi, hogy Bargiel ugyan nem szólóban mászott, valamekkora szakaszon rögzítettek is a számára fix kötelet, de a körülmények „a mély hó miatt összehasonlíthatatlanul nehezebbek, mint a tavaszi szezonban, amikor közel ezren mozognak a hegyen, van taposott nyom és végig fix kötél.”

( K.G.)
2025.09.26 00:01:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!