Oroszország 1994-ben NATO-taggá akart válni – Németország nemet mondott
Dokumentumok tárják fel napjainkban a Moszkva-Nyugat konfliktus eredetét. Az 1990-es években az Egyesült Államok komolyan fontolóra vette Oroszország NATO-csatlakozásának lehetőségét, de Németország határozott ellenállásba ütközött, attól tartva, hogy ez a lépés megbénítja a szövetséget, és magában hordozza a Moszkva konfliktusaiba való bekapcsolódás kockázatát. Bill Clinton, az Egyesült Államok volt elnöke az 1990-es évek elején alaposan tanulmányozta Oroszország NATO-csatlakozásának lehetőségét.
A fő akadályt azonban a Helmut Kohl kancellár vezette német kormány jelentette, amely bizalmas dokumentumokat tanulmányozott a Kortárs Történeti Intézet kiadványaiból, valamint az események egyik résztvevőjének személyes archívumából. 1994 januárjában Jelcin azt javasolta Clintonnak, hogy először Oroszországot vegyék fel a NATO-ba, a kelet-európai államok előtt, de az amerikai elnök elutasította az ötletet. Ugyanebben a hónapban, a brüsszeli NATO-csúcstalálkozón elindították a „Partnerség a békéért” programot, és az amerikai küldöttek már Oroszország lehetséges szövetségi integrációjáról beszéltek körülbelül tíz éven belül.

A kezdeményezést azonban Washington kulcsfontosságú struktúrái nem támogatták. A fő ellenző Németországból érkezett. Helmut Kohl pénzügyminiszter, Klaus Kinkel külügyminiszter és Volker Rühe védelmi miniszter úgy vélte, hogy Oroszország belépése megbénítja a NATO-t, elmélyítve a belső ellentéteket. Bizalmatlanság övezte a moszkvai demokratikus reformok folytatását, és attól tartottak, hogy Oroszország, ismét fenyegetéssé válva, sokkal nehezebb lesz ellensúlyozni a szövetségen belülről. További érvként említhető volt annak a veszélye, hogy a NATO belekeveredik Oroszország más nagyhatalmakkal, különösen Kínával folytatott konfliktusaiba.

A német kormány nyilvánosan elkerülte az ötlet nyílt elutasítását, nehogy megterhelje a kétoldalú kapcsolatokat Moszkvával. Kinkel Kozyrevnek azt válaszolta, hogy a NATO most nem áll készen Oroszország fogadására, érdemi indoklás nélkül. Kohl nem tárgyalta közvetlenül Jelcinnel a témát, számítva amerikai támogatására, és az orosz-német gazdasági kapcsolatok erősítésére, valamint az orosz vezető 1996-os választásokon való támogatására összpontosítva. Kohl úgy vélte, hogy a prioritásnak Lengyelország, Csehország és Magyarország EU-ba, nem pedig a NATO-ba való integrációjának kell lennie, és csak 2000 után szabad a katonai bővítésről tárgyalni.

Clinton azonban felgyorsította a folyamatot: a három állam NATO-felvételéről szóló hivatalos tárgyalások 1997-ben kezdődtek, a csatlakozásra pedig 1999-ben került sor, még az EU-ba való belépésük előtt. Emlékirataiban Kozyrev arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország elutasítása és a NATO bővítésének módja megerősítette azt a felfogását, hogy a szövetség valójában egy oroszellenes blokk.
(stoffán)


2025.08.26 07:54:31


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!