Már nem seriff a politikai reklám miatt tiltakozó rendőr
Az ág is húzza azt a rendőr őrmestert, aki felmerte emelni hangját azért, hogy politikai célokra ne használják az arcképét, hisz nemcsak fegyelmi folyik ellene de most hirtelen kitették a seriffprogramból is.
Érdekes módon nemrég született egy új rendőrségi szabály, amely szerint csak azok lehetnek seriffek, akik legalább öt éve szolgálnak a rendőrség kötelékében. Feltehetőleg Laponyi őrmester a szerencsétlen véletlenek egybeesésének köszönheti, hogy így kitették a seriffek közül. S minden bizonnyal ennek semmi köze ahhoz, hogy a rendőr pár hete hangot adott azon kérésének, hogy politikai célokra ne használják már fel az arcát.

Laponyi őrmester mint ismeretes április végén nyilvános posztban kérte a KDNP-s Rétvári Bencét, hogy ne használjon politikai marketinghez egy róla készült fotót.

A rendőr ügyvédjének elmondása szerint szerdán az Ügyfélkapun keresztül értesült arról ügyfele, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a Facebook-posztja miatt. Hétfőn aztán azt is közölték vele, hogy a seriffkarrierje is véget ért, visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, így a III. kerületben lesz járőr. Ennek oka, hogy a rendőrség hivatalos álláspontja most már az, hogy csak az lehet seriff, aki legalább öt éve rendőr. Laponyi még csak három éve az, ezért kellett mennie.

Laponyi a nyilvánosság felé is ismert arca volt a seriffprogramnak – egy áprilisi, több százezres nézettségű videóban őt követve mutatták be a seriffek munkáját, emellett pedig állásbörzéken is népszerűsítette a rendőrség programját.

Azt nem tudni, hogy más rendőrök esetében is érvényes-e az új szabály és alkalmazták-e, vagy csak véletlenül Laponyi esett bele. Azt se tudni helyeztek-e át egyenruhásokat a seriffprogramból amiatt, hogy még nem szolgálnak 5 éve a testületben. .

A Független Rendőr Szakszervezet egyébként éppen pár hete fordult a rendőrséghez azzal, hogy az alapvetően egyedül dolgozó, csak a komolyabb esetekben segítséget kérő seriffek munkája túl veszélyes.

Erre azt a választ kapták, hogy a seriffek megfelelő kiképzést és felszerelést kaptak a munkájukhoz, és nemhogy nem akarják megszüntetni a programot, annak bővítését is indokoltnak látják.

(G.M.)
2025.05.13 10:39:55


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!