Oroszországot lekapcsolják a nemzetközi banki rendszerekről
Az Európai Unió, az USA és a szövetségeseik megállapodtak, hogy több orosz bankot is kizárnak a nemzetközi pénzügyi tranzakciókhoz elengedhetetlen SWIFT rendszerből – írja a BBC. Magyarország sem emel vétót a Swift csapás ellen.
„Ennek célja, hogy elvágja ezen intézményeket a nemzetközi pénzügyi vérkeringéstől, ami jelentősen korlátozza globális működésüket” – mondta egy német kormányszóvivő. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Európa és Kanada által elfogadott intézkedések az orosz jegybank nemzetközi tartalékainak korlátozását is magukban foglalják – közölték közös nyilatkozatukban. Megszólalt Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke is, aki bejelentette, hogy az EU, együttműködésben szövetségeseivel, azt javasolja, hogy több orosz bankot is zárjanak ki a Swift rendszerből, bénítsák meg az orosz jegybank működését, valamint dolgozzanak azon, hogy az orosz oligarchák ne tudják a vagyonukat felhasználni a nyugati piacokon. Magyarország is támogatja ezen szankció bevezetését bár korábban Donald Tusk épp azzal vádolta Orbán Viktort, hogy eddig miatta nem lett ez a pénzügyi szankció bevezetve. Azonban Szijjártó Péter külügyminiszter ezen vádakat tagadta. Érdekes, hogy az ukrán elnök Zelenszkij egyik posztjában épp arról írt, hogy reméli Magyarország nem emel vétót az ellen, hogy Oroszországot letiltsák a SWIFT kódról. Az Európai Tanács volt elnöke Donald Tusk szerint az Oroszország elleni szankciók csak színleltek, és még ezek mellett sem állt ki minden állam teljes mellszélességgel. Ebben a háborúban minden valóságos: Putyin őrültsége és kegyetlensége, ukrán áldozatok, Kijevre hulló bombák. Csak a mi szankcióink színleltek. Szégyelljék magukat azok a kormányok, amelyek megakadályozták a kemény döntéseket (többek között Németország, Magyarország, Olaszország)! – olvasható a lengyel politikus tweet-bejegyzésében. ( Horváth Szabolcs )
2022.02.27 17:22:56


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!