Végzett magával a magyar FBI vezére
Főbe lőtte magát Bezsenyi Mihály, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, aki hatvankét évet élt. A dandártábornok nyomozóként korábban számos nagy ügy, mások mellett Fenyő János médiamágnás megölésének vizsgálatában is részt vett. Portálunk információi szerint Bezsenyi Mihály hosszabb ideje súlyos betegséggel küzdött.
Életének hatvankettedik évében elhunyt Bezsenyi Mihály rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, aki a belügyminiszter megbízásából 2014 júliusától vezette a szervezetet. A tábornok harminc éven át szolgálta hazáját a magyar rendőrségnél – írta a honlapján megjelent közleményében a rendőrség. Bezsenyi Mihály öngyilkos lett, fegyverével főbe lőtte magát. Tette érthetetlen még akkor is, ha a betegsége esetleg meggyötörte. 3 évvel ezelött a Zsaru Magazin egykori alapítója , a MOB alelnöke Leyrer Richárd is öngyilkos lett. Szintén a betegsége miatt. Bezsenyi tábornok korábban a BRFK SZBO gazdaságvédelmi osztályát vezette. Nagy eredményeket ért el a Tolnai utcai csapata, de az első Fidesz kormány bukása után leváltották, politikai okokból, ezt ő maga erősítette meg anno nekünk. Nagyon megviselte az eset ráadásul menesztése egybeesett Simon Tibor ismert Fradi futball legenda halálos megverésével. Bezsenyi nagy Fradi drukker volt, a szíve is mondhatni szó szerint zöld volt. Miután a második Fidesz kormány idején újra fontos szerepet kapott ő és csapata vádolta meg az MVM egykori vezérét Kocsis Istvánt és társait 15 milliárdos csalással. De az ő nevéhez köthető a régi meg nem oldott maffia ügyek újra leporolása és a nagy éjszakai vezér Portik Tamás megvádolása is. De a sikeres ügyeket naphosszat sorolhatnánk még.
2019.01.25 21:40:19
További hírek Gardrób témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!