Embertelen kilakoltatás Pécsett
Kegyetlen vérlázító és embertelen kilakoltatás. Pécsett egy 55 éves nőt a beteg, önellátásra képtelen fiával együtt tettek utcára. Az édesanya és nyitott gerinccel született gyereke az utcára kerültek, nem tudták, hol húzzák meg magukat, végül ideiglenesen egy ismerősük ajánlott fel nekik szállást.
A pécsi nő házát hiteltartozás miatt árverezték el. A hitelből beteg gyereke speciális kezeléseit fizette. A most 21 éves fia ugyanis nyitott gerinccel született, a gyereket újszülött korában újra kellett éleszteni, amitől egy időre lebénult. Ötéves korában epilepsziás tünetei voltak. A nő férje később elhagyta a családot, a férfi a hitel törlesztéséből is kiszállt, 2014 óta nem tudta fizetni a kölcsönöket, így halmozódott fel a hiteltartozás. Az önellátásra most is képtelen fiú kezelése nyugodt környezetet igényelne, édesanyja ezért is félti őt a kilakoltatás következményeitől. A nő minden kilakoltatási végzés ellen fellebbezett, eleinte még bízott abban, hogy mégsem lakoltatják ki őket. Egy otthonvédő csoport ugyanis mellé állt, de a végrehajtással szemben ők sem tehettek semmit. Az asszonyt és fiát végül a helyi kapitányságra vitték. Órákkal később jelentkezett egy ismerősük, néhány napig náluk meghúzhatják magukat de nem tudni, hogyan tovább.
2017.10.11 21:43:26


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!