Vörös panda érkezett Pécsre
Az idei nyár zárásaként egy újabb szenzációval, Pécsen korábban még soha nem látott állatfajjal lepi meg a látogatókat a Pécsi Állatkert.
Megérkezett a Pécsi Állatkert történetének első kis pandája, mely immár látogatók számára is megtekinthető a nemrég felújított, a pumák mellett található kifutóban. A kis panda (a magyar nyelvterületen hívják még vörös macskamedvének és vörös pandának is) veszélyeztetett állatfaj, fennmaradását veszélyezteti, hogy bundájáért vadásszák és folyamatosan veszíti el természetes élőhelyeit. A kis panda népszerű állatkerti állat, azonban lassan szaporodik, egy állatkertnek gyakran éveket kell várnia arra, hogy ilyen állatokhoz hozzájuthasson. A most Pécsre érkezett állat egy nőstény példány, 2003. június 23.-án született Hollandiában, a Rotterdami Állatkertben. Ide a Szegedről érkezett egy hónappal ezelőtt, mivel a Szegedi Vadaspark új helyre kívánta helyeztetni ezt a példányt. Hollandiában a Cynthia nevet kapta, Magyarországon a Tünde névre lett átkeresztelve. Tünde már nem számít fiatal állatnak, de a kis pandák fogságban van, hogy 20 évig is elélhetnek. Tündéhez mi már nem szeretnénk párt hozni. Ez nem lesz rá rossz hatással, hiszen ezek az állatok alapvetően magányos életmódot folytatnak, a szabad természetben is csak a párzási időszakban találkozik egymással a hím és a nőstény. Ha sikerül tapasztalatokat gyűjtenünk a faj tartásával kapcsolatban, és alkalmasnak bizonyulunk a tenyésztésre, elképzelhető, hogy később további egyedek érkezhetnek még hozzánk, és ezzel bekapcsolódhatunk a ritka faj tenyésztésébe is. A vörös panda a Himalája hegységben, ezen belül Burmában, Nepálban, India és Kína egyes területein őshonos állatfaj. Bár a ragadozók közé tartozik, legfőbb tápláléka a bambusz, kedveli azokat a területeket, ahol nagy mennyiségben megtalálható ez a növény. Nevével ellentétben nem áll közelebbi rokonságban a jól ismert óriáspandával, csupán annyira, hogy mindkét faj a ragadozók rendjébe tartozik.
2017.08.29 15:58:46
További hírek Életmód témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!