A kómában lévő magyar lány hazaszállítása ügyében a külügy nem tud intézkedni csak segíteni
Hetek óta kómában fekszik egy bulgáriai kórházban egy 19 éves szegedi lány. Szülei lassan három hete nem tudják elérni, hogy hazahozhassák. A magyar lány ügyében a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megette a megfelelő lépéseket, hisz senkit sem hagynak magára. A magyar lányt a szülei saját költségen hazahozhatják bármikor.
A délmagyar.hu számolt be a szegedi család drámájáról. A 19 éves Vanesszát Bulgáriában érte szörnyű autóbaleset, aminek a következtében kómába került, nem kommunikál. Kétoldali agyi ödémája van, gégemetszést kellett rajta végrehajtani, és két nyaki csigolyája is eltört. Vanessza édesapja és édesanyja azonnal Bulgáriába utazott, azóta is kint vannak. Azonban az eltelt hetekben szinte semmire nem jutottak: lényegében csak falakba ütköznek a szülök. Kiérve a kórházba kiderült, hogy az orvosok nem beszélnek angolul, így kézzel-lábbal mutogatva próbáltuk kideríteni, hol van a lányunk. Közölték ugyanis, hogy náluk nincs. Az orvosok állítólag sem a magyar, sem a tiszteletbeli bolgár konzullal nem voltak hajlandók telefonon beszélni. Hosszú időbe telt, mire kiderült, hogy iratok nélkül Alexandra néven, magyar autóbalesetes megjelöléssel regisztrálták – mesélték a szülök. A család jelenleg annyit tud, hogy Vanesszát csak magánrepülőgéppel lehet hazahozni. A szegedi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője a szülőktől már tud az esetről és fogadná is a lányt, ám ehhez szüksége lenne az állapotát igazoló papírokra és egy friss CT-re. Azokat azonban a burgaszi kórházból nem küldik, és nem is hajlandók felvenni a kapcsolatot a szegedi professzorral. Ugyanígy az egészségbiztosító sem kapta még meg a szükséges dokumentumokat, a család pedig nem érti, mire várnak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium már megtette a szükséges lépéseket. Munkatársaink többször egyeztettek a kórházzal és a főorvossal is. Külképviseletünk folyamatosan a hozzátartozók rendelkezésére áll, segíti a kapcsolatfelvételt, kollégáink természetesen a tolmácsolásban is segítettek. A külképviseletnek azonban arra nincs lehetősége, hogy egy munkatárs folyamatosan a kórházban legyen.  Kollégáink rendszeresen érdeklődtek a lány állapotáról, majd tájékoztatták az édesapát, az időközi zárójelentés szakmai fordíttatását is elvégezték. A balesetet szenvedett magyar állampolgárok hazaszállítását a sérült biztosítója, illetve EU tagországokon belül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap végzi. A nagykövetség nem kérheti a sérült hazaszállítását, azt csak az itthoni biztosító, a NEA vagy a hozzátartozó kérheti. A kormány nem vállalhatja a hazaszállítást, ez kizárólag a biztosító (ez lehet a NEA is) hatásköre, ők mondják meg hogyan és milyen feltételekkel vállalják ezt a feladatot és annak költségeit. Ez minden esetben szigorúan orvosi kérdés. A burgaszi és a szegedi kórház közti egyeztetést a követség igyekszik segíteni. A szegedi kórházzal az édesapa tartja a kapcsolatot.  Ha a hozzátartozó maga akar közvetlenül intézkedni, megteheti, de ez esetben a költségekről is neki kell gondoskodnia. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEA) is egyeztettünk, a NEA szeretné kivárni azt, hogy a lány szállítása kisebb kockázattal járjon (pl. már tudjon önállóan lélegezni). Az édesapa azonban mielőbb szeretné hazaszállíttatni lányát, akár instabil állapotban is.  A követség a továbbiakban is minden segítséget megad a családnak. Tájékoztatjuk, hogy a konzul már a balesetet követő nap reggelén ott volt a helyszínen és minden a balesetben érintettel felvette a kapcsolatot. Többek között a balesetben elhunyt személy unokáját személyesen vitte el a várnai reptérre, és reptéri gyermekfelügyelet biztosításával a kislány hazautazott édesanyjához, aki meg is köszönte a hathatós és gyors segítséget. A medencesérült férfi hozzátartozóit követségi kisbusszal vittük a Napospartról a burgaszi kórházba és később nekik is segítséget nyújtottunk a beteg hazaszállításában. Az autó vétlen vezetőjének rendőrségi kihallgatásánál abban tudunk segíteni, hogy a jogi képviselet megfelelő legyen.-írta a minisztérium.
2017.08.06 16:36:27


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!