A naperőműveknek jó ha a fele elkészűl
Csak tavaly decemberben mintegy 2500 naperőmű engedélyezését kérelmezték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól, de ezeknek jó, ha a fele meg tud valósulni a buktatók miatt – fejtette ki a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Kiss Ernő szerint a kereskedelmi célú erőművek átlagos összköltsége mintegy 200 millió forint, ami 10-12 év alatt térül meg.
Kérelemdömping volt tavaly év végéig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál; 2500 befektetni szándékozó vállalkozás nyújtott be kérelmet 500 kilowattos, kifejezetten kereskedelmi célú napelemes erőmű építésére, illetve az un. kötelező átvételi támogatás árrendszerében való részvételre – közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Hozzátette: az átlagosan 500 kilowattos erőművek építésére összesen közel 2000 megawattnyi kérelem érkezett. Kiss Ernő elmondta, hogy főként olyan hazai vállalkozások terveznek erőművet megépíteni, amelyek saját forrással vagy kedvező hitellehetőséggel rendelkeznek. Közölte: egy 500 kilowattos napelemes erőmű beruházási költsége körülbelül 200 millió forint. A napelemes erőműnek körülbelül tíz év a megtérülési ideje. A tavaly beadott engedélykérelmek határozataiban a hivatal jellemzően közel 25 évre vállalta, hogy kötelező átvételi tarifával átveszi a megtermelt villamos energiát. Így az erőmű 10-12 megtérülési év után egészen 25 éves koráig termel profitot a beruházó számára. Ez pedig a beruházás számára körülbelül 10 százalék hozamot jelent” - közölte a szövetség elnöke. Kiss Ernő elmondta: mivel az engedélykérelemnek jelentős költsége volt, valószínűleg minden befektetni szándékozó pályázó komolyan gondolta a tervét. Hozzátette: mivel kissé nehézkes az engedélyeztetés folyamata, számos olyan bürokratikus akadály van, ami ezeknek a megvalósítását nehezíti. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökének becslése szerint az már nagyon jó eredménynek számít, ha a tavaly decemberig beadott 2500 kérelem körülbelül fele megvalósulhat. De reményei szerint ennél nagyobb arányban is épülnek majd erőművek.
2017.07.23 14:00:17
További hírek Életmód témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!