Zavargás és utcai harc tört ki egy lengyelországi kebabosnál
Állítólag menekültek gyilkoltak meg egy lengyel fiút. Így komoly utcai harcok és zavargások törtek ki a lengyelországi Elkben, miután szilveszteréjjel gyilkosság történt egy kebabosnál. Az arab étteremből nem sok maradt.
A TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint Elkben egy 21 éves férfi szombat éjjel egy petárdát dobott be a bárba, ezt követően verekedés tört ki, amelyben az étteremben dolgozó külföldiek is részt vettek. A fiatalember belehalt a valószínűleg késsel okozott sérüléseibe. A rendőrség az esemény után közölte: négy embert vettek őrizetbe, köztük külföldieket. Az őrizetbe vettek nemzetiségét a nyomozás érdekében hivatalosan nem közölték. A TVP Info, valamint az RMF FM kereskedelmi rádió nem hivatalos értesülései szerint két algériai, egy tunéziai és egy marokkói állampolgárról lehet szó, akik a bár alkalmazottai, illetve tulajdonosai. A tragédia helyszínén vasárnap reggel óta több száz ember gyűlt össze, zavargások törtek ki, amelyek során kövekkel betörték a bár kirakatait, és megdobálták a kiérkező rendőrök autóit is. A közeli Olsztynból kivonuló erőkkel is megerősített rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, és kordonnal zárta el azt az utcaszakaszt, ahol az étterem található. A tüntetők estére sem hagyták el a környéket. A gyilkosság körülményeit az elki kerületi ügyészség vizsgálja, a fiatalember halálának pontos okait felderítő boncolást hétfő reggelre tervezik.
2017.01.02 08:36:44


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!