Magyar színekben fog pompázni a riói Krisztus-szobor
Magyar nemzeti színekkel világítják ki a Megváltó Krisztus szobrát Rio de Janeiróban pénteken – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Mindezt pedig a KDNP vezérének, Orbán helyettesének, Semjén Zsoltnak köszönhetjük.
A külügy közlése szerint a dél-amerikai országban ezzel elismerik Magyarországnak a kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit, valamint a brazíliai magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez. Úgy fogalmaztak, hogy a projekt jelentős mértékben elősegíti országképünk erősítését, láthatóságunk növelését. Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke októberben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel találkozott, és ekkor felajánlotta, hogy a jövőben egy-egy magyar ünnepen a magyar nemzeti színekkel világítanák ki a Rio de Janeiro, egyben egész Brazília szimbólumának tartott Megváltó Krisztus szobrát. Semjén Zsolt az idei évre december 30-át, az utolsó magyar király, boldoggá avatott IV. Károly koronázásának 100. évfordulóját, 2017-re augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét javasolta. A Krisztus-szobor adminisztrációjáért felelős szentély tájékoztatása szerint a kivilágítást mindkét napon meg is valósítják. A Rio de Janeiró-i érsekség, valamint Magyarország brazíliavárosi nagykövetségének együttműködésében megvalósuló esemény IV. Károly történetét idézi fel, aki a béke embere volt, mélyen elítélte az első világháború borzalmait, és igyekezett hitét mindig a politikai döntései elé helyezni. Uralkodása idején jött létre Magyarországon az első szociális minisztérium – írták. IV. Károlyt 2004-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta. Az ehhez kapcsolódó egyik csodatétel ráadásul Brazíliához kötődik: egy lengyel apáca, akinek lábát súlyos betegség támadta meg, kétségbeesésében IV. Károlyhoz imádkozott, másnapra pedig teljesen meggyógyult. Idézték Omar Raposo atyát, a szobor adminisztrációjáért felelős szentély rektorát, aki úgy fogalmazott: nagy öröm lesz piros-fehér-zöldbe öltöztetni a Megváltó Krisztus szobrát, ezen a testvéreink számára oly fontos napon.
2016.12.29 08:18:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!