Újabb halálos agyhártyagyulladás, a kormány meg csak nézi
Ismét egy újabb és titokban tartott halálos agyhártyagyulladás Budapesten. Ezúttal egy kisgyermek vesztette életét. Komoly a baj, úgy tűnik. Talán itt lenne az ideje tenni valamit, hogy ne haljanak meg újabb és újabb gyerekek vagy felnőttek, hisz aligha hihető, hogy ezt a sok tragédiát csak nézni kell tétlenül. A kormányzat talán pár milliócskát költhetne arra is, hogy megvédje az egészségünket. 
A pici bölcsődés gyermek karácsonykor vesztette életét, egy nappal azután, hogy megjelentek nála a betegség tünetei. Azaz megint gyorsan történt minden. A nem hivatalos előzetes laboreredmények szerint a kisgyermek szervezetében a gennyes agyhártyagyulladást okozó Neisseria meningitidis baktérium B típusát találták. A betegség főleg csecsemőkre és kamaszokra veszélyes, de van ellene már védőoltás. Pár nappal ezelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Köröm településen, egy 22 hónapos gyermek halála kapcsán is felmerült, hogy a halálos agyhártyagyulladás miatt vesztette életét. A kiérkező mentősök hiába próbálták többször is újraéleszteni, nem jártak sikerrel, előtte pedig a budapesti elit gimnázium, a Veres Pálné egyik diákja halt bele szintén igen gyors lefolyás közepette a halálos és rettegett kórba. Későn vették észre nála is a tüneteket, és már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. Egy másik diák életét azonban megmentették. Az azonban tény, hogy nem normális, hogy ennyi áldozatot szed az agyhártyagyulladás, és ilyen sűrűn egymás után. Valami tehát van, legfőképp helyzet és aggodalom. Az is sokkoló, hogy semmiféle óvintézkedést nem vezetett be sem a kormány, sem a megfelelő minisztérium, hogy elejét vegyék az újabb haláleseteknek. Talán pár milliócskából, adófizetői forintból esetleg lehetne tenni a kór továbbterjedése ellen, úgy véljük.
2016.12.28 19:26:26


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!