A Vendée Globe kiesői közül 8-ból 5-en az vízben úszó konténereknek, szemétnek ütköztek. Félelmetes mértékű környezetszennyezés tanúbizonysága ez

Minden eddiginél nagyobb veszélyt jelentenek az óceánokban úszó konténerek a hajósok számára. Évente hozzávetőlegesen tízezer konténer kerül szállítás során vízbe. Ez 41 500 tonna acélt és 100 000 tonna árut jelen.

Már régóta tudjuk, hogy az óceánokba szórt hulladék rettenetes mértékben lepi el és sodródik ki az érintetlen területekre. Hiába távolodunk el a szárazföldtől több ezer mérföldre, ott is belebotlunk a civilizáció mocskába. Mág tavaly sem volt feltétlen jellemző a hajók környezetszennyezés miatti sérülése a Vendée Globe-on. Volt ugyan, hogy egy óriási, vélhetően kereskedelmi hajóról származó kötél tekeredett rá a tőkesúlyra. Az előző Vendée Globe-on már többeknek jelentette a verseny végét, amikor egy, a víz felszínén úszó konténert ütöttek el, például Vincent Riou hajója is ily módon sérült meg jelentősen a brazil partokhoz közel. Olyan is előfordult már, hogy valaki egy bálnát talált el, persze ez természetesnek mondható jelenség. De a mostani verseny számadata ijesztő. Az idén a 29 versenyzőből már csak 21 folytatja a küzdelmet, a kieső 8-ból 5-en vízen úszó azonosítatlan tárggyal (ufó=unidentified floating object) ütköztek. A kereskedelmi hajózási útvonalak mentén kialakuló „csapdák” mennyisége rohamosan nő. Ennek alapvető oka a minden eddiginél globálisabb piaci folyamatok, amelyek felismerve a konténerszállítás fajlagosan csekély költségét, évről évre nagyobb mennyiségben utaztatják áruikat szerte a világban. Az óceánokat átszelő hatalmas hajókon évente negyvenmillió konténernyi áru érkezik csak Kínából Európába! Világviszonylatban 5-6 millió konténer van úton minden percben. A konténereket szállításuk alatt 10-15 emelet magasan helyezik egymásra, és bár a rögzítésük elvileg ehhez megfelelő, a legtöbb esetben nem csak a viharos időjárás okozhatja a vízbe esésüket. A legnehezebb konténereket alulra teszik, aztán jönnek a könnyebbek, illetve az üresek. Amennyiben valamilyen okból vízbe esnek, az áruval töltöttek a legtöbbször hamarosan elsüllyednek, ám az üresek a felszínen maradnak. Évente hozzávetőlegesen tízezer konténer kerül szállítás során vízbe. Ez 41 500 tonna acélt és 100 000 tonna árut jelent. Az óceánok szennyezettsége világméretű problémává vált, amely az emberiség egész létét is veszélyeztetheti. Ugyanis az összesen, évi nyolcmillió tonna műanyag hulladék, ami belekerül az óceánokba, bár előbb-utóbb felbomlik, az apró, milliméter átmérőjű műanyag részecskék száma jelentősen megnövekedett. Ha a szükséges, drasztikus intézkedések nem történnek meg, 2050-re több műanyag hulladék lesz az óceánokban, mint hal. A nagyobb testű állatok számára pedig az évente vízben felejtett 640 ezer tonna halászháló, kötél és damil jelenti a legnagyobb veszélyt. A Vendée Globe hajósai számára a technika jelen állapotában lehetetlen észrevenni a vízen, víz alatt lebegő konténereket. A terv az, hogy előbb-utóbb az AIS rendszer számára megjelölésre kell hogy kerüljön valamennyi szállítási egység, ami a vízen közlekedik. Reméljük, hogy így lesz, bár ez is csak minimális mértékben csökkentené a hátrahagyott szemét mértékét. (Forrás: spiritofhungary.hu) Bánrévi Lili
2016.12.22 09:19:37


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!