Szaunával a testi-lelki egyensúlyért
Egészségünk megőrzésében, erőnlétünk és fittségünk javításában napjaink egyik legkiemelkedőbb eszköze a szauna. 
A rendszeres szaunázással testünk megszabadul a felhalmozódott méreganyagoktól, mivel a szauna által kibocsátott hő hatására verejtékezni kezdünk, pórusaink ezáltal kitágulnak, így a káros anyagok gyorsan és könnyen távoznak szervezetünkből. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk, illetve még hatékonyabbá tehetjük azzal, ha a szaunázás közben és után bőséges folyadékot fogyasztunk, ezzel is segítve a méreganyagok távozását a szervezetünkből. Mivel a szaunázás során a különböző káros anyagok a pórusainkon keresztül kijutnak a bőrünk felszínére, ezért indokolt a szaunázás utáni közvetlen zuhanyozás. Általában a szakemberek azt javasolják, hogy finn szauna használata után langyos vagy hideg fürdőt vegyünk, majd pihenjünk le néhány percre, hiszen a forró szauna, majd a hideg víz hatására vérkeringésünk felpezsdül, szívverésünk felgyorsul, ezért javasolt a szaunázás utáni pihenő, hogy szervezetünk nyugalmi állapotba kerülhessen. Ezen kívül elég egy hűvös vízzel történő zuhanyozás, és a szaunázás utáni pihenőt akár ki is hagyhatjuk, persze, ha időnk és kedvünk engedi, akkor lazítsunk pár percet. Különösen a nők számára nagy jelentősége van annak, hogy a szauna használata elősegíti a megfelelő alak elérését, mivel a szaunázással viszonylag gyorsan és könnyen megszabadulhatunk a felesleges kilóktól, a zavaró zsírpárnáktól. Nem elhanyagolható szempont, hogy a mai rohanó világban kevés esélyünk van  megállni néhány percre csak befelé figyelni, erre a gyakorlatra is tökéletes választás a szauna. Nem baj, ha csak öt-hat percet bírunk ki egyszerre, idővel és gyakorlással élvezetes tevékenységgé válik. A pihenés egy olyan megnyugtató formája ez, ami sokunk életét menti meg egy gyötrően hosszú, dolgos hét után. A gyermekek is élvezhetik a tisztulást hét-nyolc éves kor után, csak arra figyeljünk, hogy az alacsonyabb padokon foglaljanak helyet és hét-nyolc percnél többet ne töltsenek egyszerre a forróságban. Budapesten sok olyan fürdő és fitneszterem, uszoda üzemel, ahol megfizethető áron pihenhetünk másfél órát. Akár úszhatunk is előtte néhány hosszt. (Szerző: Bánrévi Lili)  
2016.11.22 14:03:18


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!