Késelés és dráma Hajdúhadházán
Dráma Hajdúhadházán. Életveszélyesen megkéselte vitapartnerét egy 24 éves férfi, akit a rendőrök a helyszínen elfogtak. A sértett és támadója valamin összeveszett de nem tudni pontosan min. A fiatal késelőt őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A mezőváros döbbenten áll a történtek. elölt.
Járőröző készenléti rendőröktől kért segítséget egy járókelő 2026. október 9-én délben Hajdúhadházon. Arról számolt be, hogy két férfit látott összeverekedni egy közeli utcában. Az egyenruhások azonnal odasiettek és szétválasztották a feleket, majd mentőt hívtak hozzájuk. Később kiderült, egyikük, egy 26 éves férfi életveszélyes, szúrt sérüléseket szenvedett a verekedésben. A 24 éves késelő haragosát a rendőrök előállították a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók emberölés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték a letartóztatását.-írta a Hajtó Bihar megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi találkozót beszélt meg, azonban összevitatkoztak, verekedni kezdtek, majd a fiatalabb elővett egy kést, és megszúrta ismerősét.

Azt egyelőre nem tudni mi volt a vita alapja, amely késelésbe torkollott.

( G.M.)
2026.10.11 22:38:02


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!