Nem elégedett az ügyészség a szerelemféltő gyújtogató nő ítéletével
Enyhének tartotta az ügyészség azzal a bosszúálló gyújtogató nővel szemben az ítéletet, aki exe autóját borította lángokba. A vádlott szerelemféltő nő tettéért felfüggesztett büntetést kapott.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a bíróság által kiszabott büntetésnél súlyosabbat indítványoz egy nővel szemben, aki volt barátja autóját gyújtotta fel. A tűz tovább terjedt egy másik járműre is. A kerületi ügyészég által benyújtott vádirat lényege szerint a 25 éves nő 2025. december 30-ára virradó éjjel 2 óra körül, a II. kerületben, közterületen leöntötte benzinnel korábbi szerelme gépkocsiját és azt meggyújtotta. A tűz átterjedt a jármű közelében parkoló, más személyhez tartozó járműre is, közveszély azonban nem alakult ki. A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a gyújtogatót jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolta meg vádiratában.

A bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben 2 év fogházbüntetést szabott ki, amelynek a végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A határozattal szemben az ügyészség tárgyalás tartását kérte a vádlott terhére, súlyosbításért.

A kerületi ügyészség szerint a büntetési célok eléréséhez a fogház helyett börtönre kell ítélni a nőt, emellett a próbaidőt súlyosítani szükséges, illetve a vádlottal szemben pénzbüntetést is indokolt kiszabni.

( H.Zs.)
2026.09.27 13:35:15


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!