A Tiszában landolt nemcsak a kishajó de a teherautó is
Különös baleset történt a Tiszánál. A tiszadobi kompátkelő mellett csúszott bele a folyóba egy kisteherautó és a csónakszállító utánfutója. A sofőr ijedségében még a vízbe guruló autóba is beugrott és hálát adhat a Mindenhatónak, hogy nem történt baja. A Neptun Búvárklub tagjai hosszas küzdelem után kiemelték az elázott teherautót a Tiszából.
Egy pacás férfi akarta vízre tenni a csónakját a Tiszában, de valami komoly baki történhetett, mert a komplejáró meredek útján miután kiszállt a kisteherautóból az váratlanul elkezdett gurulni. A sofőr villámgyorsan beugrott a már mozgásban levő autója vezetőülésébe, s megpróbálta megállítani a víz felé haladó szerelvényt, de a vontatmány súlyával és sebességével már nem bírt a fék, a kocsi, benne a sofőrrel, tehetetlenül gurult be a Tiszába, a három méter mély víz pedig nemsokára ellepte.

A szakemberek szerint nem bátorság, hanem ostobaság volt, hogy a sofőr beugrott a már a Tisza felé csúszó autóba, mert ha nincs lehúzva a kocsija ablaka, akkor ott marad.

A sofőrnek azonban szerencséje volt, a nyári meleg miatt le volt húzva az autója ablaka, így – ha nehezen is – sikerült azon át kimenekülnie. Azonnal hívta a tűzoltókat, akik – ismerve a helyszínt – speciális mentőegységeket is riasztottak.

A mentési feladatot a Neptun Mentőcsapat hajtotta végre: Kiss Gábor és Szokoly László merültek a Tiszába.

A vízbe csúszás közben az autóról leakadt az utánfutó, beékelődött a kis furgon tengelyei közé, először ezt kellett kiszednünk. Miután kötelet tettünk rá, két csónakkal emelték ki a tűzoltók és a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagja – mondta Kiss Gábor.

A furgont végül kötelek segítségével egy traktor húzta partra, három órát volt a vízben, addig természetesen a komp sem üzemelt, hiszen a vízben levő jármű akadályozta volna a balesetmentes közlekedést.

( Hornyák Zsolt, fotó Neptun )
2026.08.11 14:16:04


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!