Súlyos baleset Nyírlugosnál
Összeütközött egy személygépkocsi és egy helyi járatos autóbusz Nyírlugos külterületén július 15-én az Acsádi úton, azaz a 4905-ös út 22-es és 23-es kilométere közötti szakaszán.
Mind a két járműben csak a sofőr utazott. A személyautó vezetője beszorult, őt a nyíradonyi hivatásos és a szakolyi önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. A baleset következtében a busz lesodródott az útról és kidöntött egy fát is. A személyautó sofőrjét mentőhelikopterrel szállították a debreceni kórházba.

A hivatalos adatok szerint a 34 éves nő vásárlásból tartott hazafelé, amikor mindössze 500-800 méterre a házuktól megtörtént a baj. Az elsődleges jelentések szerint a személygépkocsi áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol félfrontálisan ütközött a menetrend szerinti helyi járatú autóbusszal.

Bár a buszsofőr megpróbálta jobbra kormányozni a járművet – miközben az út menti fák ágait is elsodorta –, az ütközést már nem tudta elkerülni. A személyautóban az összes légzsák kinyílt, mivel a sofőr nem használta a biztonsági övet, rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett és a roncsok közé szorult.

Amanda családtagjai az otthonukban hallották a rettenetes csattanást. A 34 éves nő sógora azonnal felismerte a család fehér autóját, és a roncshoz rohant segíteni. „Az egész család képtelen feldolgozni ezt a szörnyűséget. A fiam segített neki ott a roncsban, ő vágta ki a légzsákot is, hogy Amanda ne fulladjon meg. Még kinyitotta a szemét, de már nem tudtunk vele beszélni, mély kómában volt” – mondta a sérült nő anyósa.

Az életéért küzdő nőnek rengeteg vérre van szüksége, a teljes Nyírlugos megmozdult. „Arra kérünk mindenkit, akinek csak módjában áll, menjen el és adjon irányított vért Amanda számára a debreceni Bem téren”. A helyi roma önkormányzat is véradásra buzdítja a helyieket.

via kékvillogó/esti újság/sgy.


2026.07.20 08:35:21
További hírek Életmód témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!