Magyar püspök a magyar premontrei apátot feljelentette a Vatikában, a románok érdekében… ez mindennek a legalja!
A feszültséget és indulatokat nem Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus kelti, hanem a rend tulajdonát jogtalanul bitorlók és a vezetőjét kilakoltatni szándékozók, illetve az őket ebben hallgatásukkal támogatók! (B.Z.)
FELJELENTÉS A SZENTSZÉKNÉL

Kedves Keresztény Testvéreim és Barátaim!

Néhány napja hozták tudomásomra, hogy a Szentszék illetékes szerzetesügyi dikasztériumába személyemet érintő feljelentő információk érkeztek. Egyelőre a Generális Apát úrnál érdeklődtek, hogy milyen eljárásokat foganatosított az én kellemetlenkedő magatartásommal és kellemetlen tevékenységemmel szemben, ami a prépostság és az állami hivatalok között kialakult feszültségekben
nyilvánul meg.

Pár napja megjelent a megyéspüspök úr II/2026 körlevele is, aminek a 447/2026 számában a premontreiek körül kialakult helyzetről ír, ahol a 3. pontban ez áll: „Az egyházmegyei hivatal folyamatos levelezésben áll a rend római elöljáróságával, az illetékes dikasztériummal, valamint országos és helyi szinten az illetékes egyházi és világi hatóságokkal…”

Az 5. pont második bekezdéséből vett idézet szerint: „A kérdés végső soron az, hogy mit akarunk valójában: feszültséget és indulatokat kelteni, vagy pedig őszinte szándékkal a megoldást keresni.”

A körlevél 1. pontjában a püspök úr kifogásolja a kommunikációs készség és egyeztetési szándék hiányát. Ennek kapcsán ismételten elmondom: a polgármesterség első lépése a kilakoltatási ügyemmel kapcsolatban az adminisztratív eljárás megkezdése volt, minden előzetes írásbeli figyelmeztetés vagy probléma feltárást nélkülözve. Így egyetlen lehetőség maradt: a védekezés, amit ma is csinálok.

Ennek ellenére én nem zárkóztam el a találkozások elől, hiszen a prépostság facebook oldalán nyilvánosságra hoztam a polgármester úrhoz címzett meghívó leveleimet, (amelyek a polgármesteri hivatalban iktatva lettek), még a kilakoltatásomra (február 23-ra) is meghívtam!

A püspök úr viszont négyszemközti háttér tárgyalásokat szorgalmazott Birta polgármester úrral, amit én elutasítottam, mert nem tartottam helyénvalónak.

A polgármesterség kilakoltatási felszólításától kezdve, állandó kényszerítő helyzetben vagyok. A tárgyalás ilyen légkörben nem tárgyalás, hanem kényszerítés! Soha, senki nem kérte e kényszerítő eljárás megállítását rajtam kívül! Én ezt megtettem az első lépésnél, amikor kértem, hogy vonják vissza az eljárást. A válasza a polgármesterségnek az volt, hogy a kényszert egyre jobban növelte: az adminisztratív eljárás után jött a bírósági, az után meg a végrehajtás! A bíróságon a bírónő kérdésére a polgármesterség képviselője kijelentette, hogy ők velem tárgyalni nem akarnak, a céljuk, hogy eltávolítsanak!

Kedves Testvéreim és barátaim!
Továbbra is szükségünk van az együtt imádkozásra, mert egy „háború” az ügyemben be se fejeződött, s már elkezdődött egy másik a Vatikánban. Pió atyához fogok különösképpen imádkozni, mert életében őt is feljelentették a Szentszéknél ártatlanul!
Szeretettel várlak titeket hétfőn este, március 2-án 19,00 órára a soron következő nyilvános Úrangyalára.
+Anzelm apát




Képünkön: a feljetentő nagyváradi püspök
2026.03.01 10:01:17


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!