Hallgat a Viking kapitánya a Kis Hableény katasztrófa perén
Újra indult a kis Hableány balesetének az ügyében a tárgyalás, mert a korábban eljáró bíró elfogult volt. A 2019-es legsúlyosabb dunai hajókatasztrófa ügyében ismét feltépik a sebeket, és kihallgatják a per 26 tanúját. A tragédiát okozó Viking Sygn kapitánya azonban már nem beszél, nem nyilatkozik.
Megkezdődött a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében indult büntetőper új elsőfokú tárgyalása csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az eljárást a fellebbviteli bíróságként eljáró Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint a korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni. A megismételt tárgyaláson a vádlott nem ismerte el bűnösségét, és nem kívánt vallomást tenni.

A megismételt büntetőperben eljáró Kovács Ervin bíró azt mondta a tárgyalás kezdetén, hogy az új eljárásra azért van szükség, mert a 2022. június 21-i tárgyalást követően tett bírói megnyilvánulások ellentétesek a pártatlanság követelményével, és megalapozzák a bíró kizárását. A korábbi elsőfokú bíró ugyanis akkor azzal, hogy a tárgyalást követően az ügyésznek – a vádlott és a védő távollétében – kifejtette a bizonyítás menetére és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó álláspontját, megsértette az eljárási feladatok megoszlásának elvét, a pártatlanság követelményét, így tőle az ügy elfogulatlan megítélése nem várható.

Mint ismeretes csak hét utast sikerült kimenteni a Hableány turistahajón lévő 35 személy közül.

Az elfogult, kizárt bíró eljárását orvosolni kizárólag a korábban hozott elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésével lehet. A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, és elsüllyesztette. A kishajón 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták. A szállodahajó ukrán kapitányát a PKKB 2023. szeptember 26-án a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, és 6 évre eltiltotta vízi jármű vezetésétől.

A vádirat szerint a vádlott a Viking Sigyn szállodahajó kapitányaként 2019. május 29-én az esti órákban egyedül vezette a hajót. Amikor elérte a Margit híd előtti vízszakaszt, a vádirat szerint legalább 5 percig nem a hajó vezetésére koncentrált. Ez idő alatt a Viking Sigyn összeütközött a Hableány sétahajóval, majd maga alá gyűrte azt. A balesetben 27-en haltak meg, egy ember pedig eltűnt. Az ügyészség a vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolta. A kapitány a korábbi eljárásban azt mondta, hogy nem tudja, mit kellett volna tennie, hogy elkerülje a tragédiát.

Az ügyészség – mivel a törvényszék nem adott konkrét iránymutatást a megismételt eljárásra – a korábbi elsőfokú tárgyaláson megjelent 26 tanú ismételt meghallgatását, valamint a szakértők idézését is kérelmezte. A védelem képviselője is szükségesnek látta a „valósághű tényállás megállapítása” érdekében a tanúk és szakértők meghallgatását, és fenntartotta a korábban, az előkészítő ülésen benyújtott, erre vonatkozó védői indítványát. A bíróság helyt adott a tanúk és szakértők meghallgatására vonatkozó indítványoknak, majd a bíró ismertette a vádlott korábban tett vallomásait. Kovács Ervin bíró ezután közölte: a büntetőper március 17-én tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

( G.M.)
2026.02.05 20:39:30


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!