Előzetesbe kerülhet a dunaújvárosi alpolgármester
Minden bizonnyal előzetesbe kerül ma a DK-politikusa, hisz a nyomozást veszélyeztethetné a tanúk befolyásolásával és a bizonyítékok megsemmisítésével. Persze a bíróságnak nem kell mindenáron dutyiba küldeni a dunaújvárosi politikust M.Zsoltot, elégséges lehet egy háziőrizetét is. A vádhatság azonban dutyiban szeretné tudni a gyanúsítottat .
MIután őrizetbe vették, és befejezték a házkutatást az ügyészségi nyomozók és meggyanúsították Dunaújváros alpolgármesterét M.Zsoltot kérték az előzetes letartóztatását a bíróságtól, hogy a sikeres nyomozást ne tudja befolyásolni.

A gyanúsítás után le is tartóztattatná a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Mezei Zsoltot, Dunaújváros DK-s alpolgármesterét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Azt írták, „a gyanúsított letartóztatásának elrendelését az ügyészség indítványozta, a kényszerintézkedés tárgyában a bíróság dönt”.

Mint ismeretes csütörtökön délután derült ki pontosan, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként az egyik Fejér vármegyei település alpolgármesterét.

Bár a nevét nem említették, a körülírás alapján Mezei Zsoltról, Dunaújváros DK-s alpolgármesteréről lehetett szó, különösen mivel szintén csütörtökön kiderült, hogy házkutatást tartottak Mezeinél, majd meghallgatásra vitték a politikust.

Az ügyészség szerint az alpolgármestert olyan ügyben gyanúsítják, amely egy közbeszerzési eljárással kezdődött. Az ügyészség szerint ezzel összefüggésben az alpolgármester havi 500 ezret, majd 5 milliót kért egy cégtől.

A DK-s politikus elleni intézkedésről először a párt elnöke számolt be egy korábbi posztban, de nem osztott meg több részletet az intézkedésről, azt írta, nem tudják, hogy pontosan milyen ügyben zajlik a nyomozás.

„Csak remélni tudjuk, hogy nem azért kreáltak ügyet, mert alpolgármester úr a közelgő választáson is indulni kíván” – írták.

Érdekesség képpen Mezei épp a DK színeiben indulna képviselőként a sárbogárdi választókerületben. Nos most úgy tűnik nem fog.

( Cs.T.)
2026.01.31 13:50:07


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!