Megbírságolták az önkéntes hókotrót
Dicséret helyett bírságot kapott egy dorogi férfi, aki hókotróvá alakította régi kis szeretett Opel Corsáját. A szerszámkészítő így le is takarította a közútkezelő helyett annyi utat, amennyit csak tudott. Cserébe a rend szigorú őrei pedig egy vaskos 85 ezres birsággal honorálták az önkéntes hókotró ténykedését.

A vörös riasztás idején amikor szó szerint ömlött a hó Magyarországon s szinte lehetetlen volt a közutakon közlekedni egy dorogi mesterember a tettek mezejére lépett. A 27 éves férfi így nem várta meg, amíg a közútkezelő kiszabadítja a hó fogságából a Komárom-Esztergom vármegyei iparvárost, inkább hókotróvá alakította a 25 éves Opel Corsáját. A személyautóból lett hókotróra két milliméter vastag acéllemezből szerkesztett masszív tolólapot az autó elejére, egy szakaszon meg is erősítette, alul pedig gumiperemmel látta el. A kis Corsa napokig zokszó nélkül hányta maga előtt a havat a dorogi utcákon, sőt ellátogatott egy közeli OMV-kútra, de Esztergom-kertvárosba is eljutott. Az Opel 100 kilométerenként 5 liter gázolajat fogyaszt, összesen több mint háromszáz kilométeres távot teljesített hókotróüzemmódban, az átalakítás nagyjából 10 ezer forintba került gazdájának, de megszámlálhatatlanul sok utcát és autófelhajtót, illetve parkolóhelyet hómentesített. Péter vontatókötéllel, illetve bikakábellel is készült, és többször segített beindítani lemerült akkumulátorral veszteglő, vagy elakadt autókat, amivel sokak háláját bezsebelte. Nem túlzás, hogy az utóbbi évtized legkeményebb telének igazi népi hőse lett belőle. Bármerre járt, az emberek integettek és tapsoltak a dorogi szerszámkészítőnek. Négyszer találkozott olyan rendőrjárőrökkel, akiket látszólag nem zavart az orrán acéllemezt cipelő kisautó. Egyikük állítólag intett is neki, amikor elhajtottak egymás mellett. Január 9-én viszont megtört a lendület, mert Péter autóját lekapcsolták a járőrök.
Pétert 84 ezer forintra bírságolták meg a veszélyesnek talált átalakítás miatt, illetve azért, mert a lökhárítóval együtt az első rendszámtáblát is leszerelte, mielőtt felkerült a tolólap a Corsára. Hiába ajánlotta a rendőröknek, hogy ha hazakísérik, végignézhetik, ahogy visszaalakítja az autót az eredeti állapotára, ez sem hatotta meg őket. A bírságolás hírére sokan felháborodtak, majd hirtelen jött rajongói hamar összedobták a teljes összeget.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Telex kérdéseire adott válaszában megerősítette, hogy az autó átalakítását nemcsak balesetveszélyesnek találták, de erre nem is volt engedélye olvasónknak, ahogy első rendszámtábla nélkül sem vehetett részt legálisan a forgalomban. A közúti közlekedési szabályok kétrendbeli, kisebb fokú megsértése miatt indítottak eljárást ellene. A rendőrség válaszában hangsúlyozta, hogy a KRESZ szerint csak olyan járművel szabad részt venni a közlekedésben, amelynek műszaki, biztonsági és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek. A rendszámköteles járművek rendszámtábláit a kijelölt helyre kell felszerelni, azoknak mindig jól olvashatónak kell lenniük, letakarni vagy jogosulatlanul leszerelni őket tilos. A rendőrség tájékoztatása szerint az engedély nélkül átalakított járművek forgalmi engedélyét a helyszínen elveszik. Ez történt ezúttal is, Pétert pedig csak az vigasztalja, hogy a vármegye leghíresebb Opel Corsájának forgalmija éppen a napokban jár le, vagyis mindenképpen le kellett volna vizsgáztatnia. Miután az incidens után leszerelte róla a tolólapot, majd visszatette a lökhárítót és a rendszámtáblát, könnyű szívvel viszi majd vizsgára a Corsát. A téli gumikról sem feledkezett meg – sőt, szerinte ennek köszönhető, hogy egy bevásárlóközpont parkolójában fél méter vastagságig tudott havat kotorni az autóval, mielőtt elakadt.
Nos Péter esete tanúságos és elgondolkodtató. A rendőrség is tette a dolgát, a közútkezelő nem nagyon, de ne feledjük a törvények betartása mindenkire kötelező érvényű, persze létezik méltányosság is és emberség is.
( V.zs.)
2026.01.15 21:32:44