Előbb lesz kész a NASA Hold atomreaktora mint Paks 2
Trump ötlete hamarosan elkészül. Legkésőbb 2030-ig atomerőművet létesít a Hold felszínén a NASA – jelentette be az űrügynökség. Így pedig elmondhatjuk előbb épül fel az űrben az atomreaktor, mint nálunk Paks 2.
A nukleáris hasadáson alapuló rendszert az amerikai energiaügyi minisztériummal közösen fejlesztik, és az Artemis-program jövőbeni küldetéseihez használják majd.

Az Egyesült Államok egyebek mellett ezzel a lépéssel szeretné biztosítani, hogy megőrizze vezető szerepét a világűrben, amelyért jelenleg Kínával verseng.

Jared Isaacman NASA-igazgató szerint az atomenergia felhasználása elengedhetetlen terveik megvalósításához, az energiaügyi minisztériummal való megállapodásuk pedig segíthet eljuttatni Amerikát az űrkutatás új aranykorába.

A NASA egyik elsőszámú célja, hogy tartós jelenlétet alakítsanak ki a Holdon, amibe legalább egy holdbázis tervezett felépítése is beletartozik. Évek óta tudott, hogy ennek energiaellátását atomreaktorral oldanák meg, ám a korábbi hivatalos álláspont értelmében ennek felépítését csak a 2030-as évek első felére ütemezték. Most viszont úgy néz ki, hogy a projektet felgyorsították. Mindez érthető döntés, hiszen a NASA-val párhuzamosan Kína és Oroszország is dolgozik egy közös holdbázis kiépítésén, az Egyesült Államok viszont az első nemzet szeretne lenni, amely megveti lábát a Holdon. Az amerikai vezetés ugyanis attól tart, hogy ha a kínaiak előbb érnének oda, elkülöníthetnék a Hold bizonyos régióit, ezzel értékes erőforrásokat és kutatási területeket kisajátítva. Ebből is jól érződik, hogy napjainkra egyfajta új űrverseny bontakozott ki a világ nagyhatalmai között, melynek célja a Hold meghódítása.

( K.G.)

2026.01.15 00:41:17


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!