Hóhelyzet és politika...
A szokatlan hideg, a hó már-már olybá tűnik, mirha valami egészen rendkívüli esemény volna ez télen. Maga a téli időjárás, persze nem tartozik a csodák világába, azonban vannak érdekességei, amelyek hol nevetségesek, hol szánalmasak, hol pedig hiányolja az ember a logikus gondolkodást a meghozott intézkedések sorából.
Az első, ami feltűnt a közösségi médiában, hogy most minden politikus havat lapátol. Cipőjükön, ruhájukon nincs hó, a lapát vadonatúj, és legtöbbnyire már letaposott, hó nélküli területen történik a politikusi hólapátolás. Igaz, van, aki ingben glóriában lapátol, illetve nem lapátol, csak fogja a hólapátot…

Azt, hogy ez a fotóözön a politikai hólapátolásról nevetséges-e vagy szánalmas, párt-függetlenül az Olvasóra bízom. Szerintem azonban nem kellene erőltetni az önfényezés eme klasszikus, „Putyin a jeges tengerben” vagy „Castro úszik” stílusú, olcsó, kampánykép-sorozatot. Mert ettől sem a jobbra, sem a balra nem fognak többen szavazni ama felkiáltással, hogy „bizony, ő lapátolt, ő a mi emberünk!” Mert most mindenki lapátol – a képek tanúsága szerint…

A másik szintén képekkel kezdődött, de, mert gyerekekről van szó, utánajártunk a diák-hólapátolás ügyének. Valamelyik Miskolc-környéki szakképzési centrum kitette a diákok fotóját, amint kék egyenruhájukban, a másik képen civil ruhában tolják a havat a tanulók. Nem árt, ha a fiatalok mozognak a friss, fagyos időben… – gondoltam, de azért jobban utána érdeklődtem mi is ez a fényképekkel illusztrált diák hó-eltakarítás. Mint megtudtam, maga a miniszter utasította levélben a tanintézményeket arra, hogy vegyék fel a kapcsolatot az illetékes önkormányzattal, és vegyenek részt a gyermekek a hó tologatás, testet-lelket nemesítő elfoglaltságában. És ezzel nem is volna baj… ám az, hogy e munkát fotókkal és táblázatokkal kell igazolni, már kissé furcsának tűnik a rendszerváltás után 36 évvel.

Végül bizonyos intézkedések hiánya volt az, ami feltűnt. Azonban e témában csak kérdéseim vannak: Miért nem adott az illetékes minisztérium rendkívüli szünetet, a valódi téli időjárással gyönyörködtető hétre? Miért nem halasztják el a szombati ledolgozós hétvégét egy olyan időszakra, amikor sem mínusz 20, sem komoly hófúvás nem veszélyezteti a gyermekek és a tanárok iskolába jutását. Ugyanis a szakképzési intézményekbe, de a sima gimnáziumokba is, sokan, környező vidéki településekről járnak be, és ez a bejárás az autóbusz és a vonatközlekedés akadozása miatt veszélyekkel járhat.

2025-ben, a tavaszias télben volt sí-szünet, pedig még a síterepekre akkor hó-ágyúval lőtték a csúszkálásra alig alkalmas fehér égi áldást. Idén aktuálisabb volna!

Tehát, a jobb-, és baloldali politikai hólapátolás posztolása helyett, tessék szíves lenni a helyzetnek, és persze korunknak megfelelően intézkedni. A ledolgozós szombatot még át lehetne helyezni egy kellemesebb és melegebb hétvégére, de a mínusz 20-as, hófúvásos jövő hetet is szabaddá lehetne tenni az iskolások számára, mert a havazásban és a hófúvásban nem minden faluba jutnak be buszok és a vonatok is akadhatnak.

Még csak csütörtök van… és emlékeztetőül jegyzem meg: ma is érvényes a régi szállóige - „Salus populi suprema lex!” (Cicero)

(Rechnitzer)
Kép: minap.hu


2026.01.08 17:10:14


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!