Szorítanak a Newcastle legendás játékosáért
Aggódnak a Newcastle szurkolói. A csapat legendája a 71 éves angol focilegenda, Kevin Keegan ugyanis rákos beteg. Nemrég kórházba szállították az egykori angol válogatott csatárt és edzőt, a Newcastle és a drukkerek mihamarabbi felépülést kívántak Keegannek.
Rákos megbetegedést diagnosztizálták Kevin Keegan volt angol válogatott játékosnál, edzőnél – írta meg szerdán a Sky News a 71 éves focilegenda családjának közleményére hivatkozva.

Keegant nemrég tartós hasi tünetek miatt szállították kórházba, ekkor állapították meg, hogy rákos, emiatt több kezelésen is átesik majd a következő időszakban. Családja nem tervez további nyilatkozatokat tenni, azt azonban hozzátették: hálásak a volt sportolót ellátó orvosoknak.

Teljesítménye és tudása miatt sokszor „King Kev” néven emlegetik a volt sportolót, aki három bajnoki címet nyert a Liverpool játékosaként, és játszott a Southampton, a Scunthorpe és a német Hamburger SV csapatában is. 63 alkalommal lépett pályára az angol válogatottban, 21 gólt szerzett, részt vett az 1982-es világbajnokságon, majd később a válogatott csapatkapitánya is volt. Keegan kétszer nyerte el az év európai labdarúgója címet a német Hamburg klubban, majd visszatért Angliába, hogy a Southampton és a Newcastle csapatában játsszon, mielőtt 1984-ben visszavonult a labdarúgástól.

Edzői pályáját Keegan a Newscastle-nél kezdte, de a Manchester Citynek is dolgozott.

A Newcastle mihamarabbi felépülést kívánt a volt sportolónak az X-en.

( Cs.Á.)
2026.01.08 00:59:15


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!