Újabb javítóintézeti botrány
Újabb botrány és egy újabb javítóintézet. Azonban most egy kamasz fogvatartott esett neki egy nevelőtanárnak, akit nem tudni pontosan miért de elkezdett fojtogatni. A 15 éves fiú vagyon elleni és erőszakos ügyei miatt került a debreceni javítóintézetbe. A mostani újabb ügy miatt azonnal másik javítóintézetbe helyezték át.
Fojtogatta a nevelőtanárnőt egy 15 éves fiú a Debreceni Javítóintézetben. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleménye szerint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult újabb büntetőeljárás a fiatallal szemben. Az ügyészség intézkedett arról, hogy másik vármegyében lévő javítóintézetbe helyezzék át az elkövetőt.

A tájékoztatás szerint a fiatalkorú fiút Békés vármegyében elkövetett vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt tartóztatták le tavaly decemberben, és a debreceni javítóintézetben tartották fogva. A rendelkezésre álló adatok szerint idén január 2-án a javítóintézetben a nevelőtanárnő a letartóztatottak csoportjában dogozott. A délutáni csendes pihenő alatt a tanárnő a nevelői helyiségben tartózkodott, ahová a 15 éves fiú bement, és közölte vele, hogy az egyik társa zavarja a pihenőt.A nevelőtanárnő zajt hallott, ezért ki akart menni a helyiségből, azonban ezt a fiatal megakadályozta, hátulról megfogta a nyakát, és fojtogatni kezdte. Az áldozat riasztóval értesítette a rendészeket, akik közül az egyik gyorsan odaérkezett, így a fiatalkorú visszaszaladt a csoportszobába. A nevelőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett.

A javítóintézetben nevelőtanárként foglalkoztatott dolgozó közfeladatot ellátó személynek minősül, így fokozott büntetőjogi védelemben részesül. A fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a debreceni rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás. Az alapügyben a nyomozást irányító Gyulai Járási Ügyészség haladéktalanul intézkedik annak érekében, hogy a fiatalkorút másik vármegyében működő javítóintézetbe helyezzék át.

Az intézménnyel kapcsolatban több súlyos bűncselekmény és visszaélés gyanúja került elő az utóbbi időben, és úgy tudjuk tíznél több öngyilkossági kísérlet történt tavaly. Öt esetben emeltek vádat a javítóintézetben történt bűncselekmények miatt, és lezárult az öngyilkossági hullám vizsgálata is.

( Cs.Á.)
2026.01.07 01:42:34


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!