Lejárató cikk kergette öngyilkosságba a főrendőrt ?
Öngyilkos lett Hódmezővásárhely kapitánya miután lejárató cikkek jelentek meg róla több helyi média felületen is. A település gyászol. Sokak pedig szerint a lejárató írásokkal szó szerint a halálba kergették a főrendőrt. Este rengeteg helyi búcsúzott vásárhely kapitányától.
Szabó Zsolt alezredes, a város rendőrkapitánya pénteken lett öngyilkos, jelentette be a város polgármestere Márki-Zay Péter, aki azt írta, hogy fájdalommal és tehetetlen dühtől megrendülve értesült a halálhírről.

Kiváló családapa, eredményes rendőr, és becsületes polgár volt – ezt senki nem vitathatja. Illetve egyvalaki biztosan: előbb egy névtelenségbe burkolózó, de helyben közismert fideszes álhírterjesztő oldal, majd hat nappal ezelőtt a város egyik hírportálja jelentetett meg róla egy aljas, lejárató cikket.

A polgármester úgy tudja, hogy Szabó a cikk hatására felajánlotta lemondását feletteseinek, akik azonban kiváló szolgálati előmenetelére tekintettel továbbra is bizalmukról biztosították.

Bár a polgármester bejegyzéséből nem derül, hogy pontosan melyik cikkről lehet szó, de néhány nappal ezelőtt megjelent egy olyan lejárató cikk, amelynek ma már csak a címe lelhető fel érdekes módon, szövegét az internetes archívumok sem őrizték meg, amely a főrendőr romantikus kapcsolatáról és a település rossz közbiztonságáról értekezett hosszasan.

A személyes és családi tragédia mellett nem hallgathatjuk el, hogy jelen esetben a halál okát, sőt, okozóját személy szerint be tudjuk azonosítani. Akik ebben a tragédiában újságíróként, lejárató cikkek szerzőjeként részt vettek, azok a szememben mától fogva pontosan ugyanolyan megítélés alá esnek, mint az aberrált hazaáruló tolvajokat kiszolgáló SS-tisztek, ÁVÓ-s keretlegények. Nem mentség, hogy parancsra cselekedtek – de azt sem felejthetjük el, hogy ki adta a parancsot.-közölte Márki-Zay Péter polgármester.

MInt ismeretes néhány nappal ezelőtt a batidai kastély előtt jogszerű tüntetést tartottak, annak helyszínét a rendőrség – Szabó Zsolt vezetésével – biztosította, de nem tiltotta be. A lejárató cikk ezt is a most öngyilkos főrendőr szemére vetette, hogy ezt engedte.

A város haladéktalanul intézkedett, hogy fekete lobogó kerüljön ki a városházára, péntek este fél 9-től pedig a helyiek százai mentek mécsesgyújtásra a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság elé.

Hódmezővásárhely vezetése hősi halottnak tekinti Szabó kapitányt.

A hódmezővásárhelyi Fidesz a Facebookon reagált a drámai esetre.

Mély megrendüléssel értesültünk a városi rendőrkapitányt ért tragédiáról. Osztozunk a család gyászában. Hódmezővásárhely Szabó Zsolt személyében egy olyan embert veszített, aki a köz szolgálatára esküdött fel. Nyugodjon békében! Aki a mostani helyzetet is sárdobálásra, politikai lejárató akcióra használja fel, az mélységesen szégyellje magát.

( G.M.)
2025.09.20 01:17:55


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!