1894-ben Kovács János brosúrát adott ki az állatok kezeléséről. A Nagyszombat melletti Garbócbogdány tanára és orgonaművésze nem volt állatorvos, de a köznép szerette mert mindenről szeretettel tanított.
Munkája előszavában kijelentette, hogy tudását megbízható forrásokból merítette, és csak a bevált módszerekre koncentrált. Tehenek ragadós száj- és körömfájásának kezelésére is ajánlják. Szó szerint idézzük:
„A legjobb segítség az, ha a jószágot lefektetjük és békén hagyjuk. A szájfájdalmat azonban a következőképpen csillapíthatjuk: vegyünk egy rész lúgból és egy rész kék vitriolt (rézvitriolt), oldjuk fel mindkét anyagot egy vödör vízben, keverjünk el egy marék lisztet a vízben, áztassunk bele egy puha kendőt, és alaposan mossuk ki vele a szarvasmarha száját.
Magyarázatként: 1 tétel 16 grammnak felelt meg, 1 polba – nagyjából 0,7 liter.
Ami a főként a szarvasmarhák és a sertések patáját támadja meg a ragadós száj- és körömfájást, Kovács szerint elég nyugodtnak maradni, mert a betegség „rövid, 10-12 napon belül magától meggyógyul”. De ha véletlenül „mélyebb fekélyek keletkeznek a felpattanó hólyagokból”, a következő eljárást kell követni: „A sebeket gyakrabban mossuk ki vízzel, egy sok lúggal vagy kék kősóval és egy vödör vízzel, de ezúttal a liszt nélkül”.
Azt hitték, hogy a betegség 12-14 napon belül elmúlik, vagy semmi sem segít az érintett tehénen vagy sertésen. „A beteg szarvasmarhák elpusztulnak, a többiek életben maradnak” – mondták. Ezekben az esetekben azonban nem érvényes a közmondás: Ami nem öl meg, az megerősít. A túlélő állomány jelentősen legyengült, és sok állatot le kellett vágni.
A gazdák azonban hiába kaptak kártérítést a levágott jószágért, lázadni kezdtek az állatok leölése ellen.
Alig három évvel Kovács brosúrájának megjelenése után Friedrich Löffler német bakteriológus felfedezte a ragadós száj- és körömfájás kórokozóját. A következő évben pedig kollégájával, Paul Frosch-al együtt bemutatta ennek a betegségnek a fertőzőképességét. Ez volt az első felfedezés vírusos eredetű állati fertőzésre.
Az első vakcina ellene pontosan egy évszázaddal ezelőtt, 1925-ben született meg Henri Vallé francia mikrobiológusnak és munkatársainak köszönhetően. A védőoltással azonban csak lassítani lehet a fertőzés terjedését, és még nem sikerült meggyógyítani a betegséget.
Girolamo Fracastora olasz orvos és csillagász már a 16. században leírta a ragadós száj- és körömfájást és annak tüneteit. Erősen fertőző betegségként jellemezte, amely szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat és kecskéket érint. Lázzal és hólyagosodással jelentkezik a nyálkahártyán, különösen az emésztőrendszer felső részein.
Ez a betegség ősidők óta jelen van vidékünkön és világszerte, s mivel elődeink nem tudtak sem okairól, sem fertőzőképességéről, különféle „vénasszonyi recepteket” próbáltak ki, akárcsak az emberi betegségeknél. Használtak például alkoholt, pálinkát, különféle gyógynövényeket, agyagpakolást a fájós vagy repedezett patákra, mancsokra, és ki tudja még mit.
A járvány általában felkészületlenül érte őket, mert hullámokban, rendszertelenül, olykor hosszú évtizedek után is jött, és így az emberek elfelejtették, mit csinált a múltban.
Például az Egyesült Államokban 1870-ben kilenc ragadós száj- és körömfájás járványkitörést regisztráltak, de a legpusztítóbb 1914-ben történt. 3500 szarvasmarha-csordát érintett (összesen 170 000 darabot), és 4,5 millió dollárba került a védekezés (ez ma 141 millió dollárnak felel meg). Az 1924-es járvány következtében 109 000 állatállományt, de 22 000 szarvast is lemészároltak, mivel a ragadós száj- és körömfájás minden patás állatot érint.
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának szakértője, Alexander E. Rawson szerint a ragadós száj- és körömfájás legutóbbi járványa 1929-ben volt az Egyesült Államokban, és azóta sem jelent meg.
Az első dokumentált eset Magyarországon, így Észak-Magyarországon, azaz, a később létrejött Szlovákiában is, 1890-re nyúlik vissza. Ekkor a ragadós száj- és körömfájás közel 562 000 szarvasmarhát, 337 000 juhot és kecskét, valamint 18 700 sertést érintett.
Hat évvel később még halálosabb pestis tört ki. 572 000 szarvasmarha, 178 000 juh és kecske, valamint 83 000 sertés betegedett meg.
1910 és 1911 között enyhébb epizód volt, de már megvannak az első részletesebb tudósítások róla a korabeli sajtóban. Árván a ragadós száj- és körömfájás egy hónapig tartott, és főként szarvasmarhákat és sertéseket érintett.
Ekkor a hatóságok minden árván vásárt betiltottak, amit az újság ellenzett. „Csízben egy betegség fordult elő, ezért Csízt be kellett zárni, de a hontalmási vásárokat nem.”
1920 januárjában a ragadós száj- és körömfájás megjelent Szlovákia északkeleti részén. Nyilván nyugatról érkezett oda, és Morvaországban is ismertté vált, ahová a gazdák Jugoszláviából importáltak fertőzött vágómarhát. A Šarišské hlasy című hetilapban, amely 1920 júliusában jelent meg először, egy állatorvos tanácsot adott, mit kell tenni, hogy ne terjedjen tovább. A legfontosabb a fertőzött istállók és udvarok bezárása és a szigorú higiénia betartása!
Ekkor a gazdáknak jelenteni kellett a hatóságnak a betegség előfordulását, a beteg állatokat megsemmisítették, az érintett területről nem lehetett szarvasmarhát kivinni, tejet értékesíteni.
A fő hangsúly a megelőzésen volt. Az újság beszámolt egy esetről, amikor a fertőzést egy véletlenszerű utazó hozta be a farmra, akit a jóérzésű gazda a pajtában hagyott aludni. Korábban biztosan olyan helyen töltötte az éjszakát, ahol ragadós száj- és körömfájás fordult elő.
1924 októberében Eperjes (Kassa) környékén, de főleg a Szepességben jelentettek száj- és körömfájást. Ezért a hatóságok betiltották a vásárokat Késmárkon és Lublón.
A fertőzés Árvára is átterjedt. Rabcsa falu krónikása feljegyezte: „Az emberek úgy kezelik ezt a betegséget, hogy az állatok ajkát nyers káposztával, a patákat pedig karbololajjal törölgetik.” A betegség terjedése megsokszorozódott, amikor a nagyüzemi állatállományt érintette. A lőcsei körzetben 1938 májusában több mint 280 tehén és 960 juh fertőződött meg. A többi szepesi körzet sem járt jobban. A hatóságok nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, ezért bezárták Lőcsét.” 1938-ban már világjárvány Európa nagy részét érintette. 1950-ben azonban végül felszámolták a betegséget. Ehhez kétségtelenül hozzájárult, hogy több mint 60 millió állatot vakcináztak a ragadós száj- és körömfájás vírusának két törzse ellen.
1965 februárjában ragadós száj- és körömfájás támadta meg a Felvidéket. A kitörése Hatvan város környékén, Losonctól mintegy 74 kilométerre volt.
A betegség tüneteit nem mutató beoltott állatok is továbbadhatják a betegséget, ami megnehezíti a fertőzés leküzdését. Éppen ezért az Európai Unió országaiban csak kivételes esetekben alkalmaznak ragadós száj- és körömfájás elleni oltást - ha fennáll a fertőzés gyors terjedésének veszélye. Ekkor megengedett az egészséges állatok vakcinázása a járvány közelében.
(Pravda.sk nyomán)