Az emberi élet védelmének kérdése a születés előtti szakaszban az emberi jogokról szóló általános diskurzus körébe tartozik, vagy – másképpen fogalmazva – a (szuprapozitív) természetjogban gyökerező, minden emberrel együtt járó jogrendszer összetevője. Nincs racionális alapja annak, hogy a megfogant, de még meg nem született gyermekeket megfosszák életük törvényi biztosítékától. A szakirodalomban gyakran hangsúlyozzák, hogy az ember, különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül, miközben megőrzi szubjektív identitását: „Az emberi embrió a Homo sapiens faj egy egész élő tagja, természetes fejlődésének legkorábbi szakaszában. Hacsak nem tagadják meg a megfelelő környezetet, az embrionális emberi lény saját szerves működését a fejlődés következő szakasza, azaz a magzati szakasz felé irányítja. Az embrionális, magzati, újszülött, csecsemő, gyermek és serdülő szakasz egy határozott és tartós entitás – az ember – fejlődésének szakaszai, amely egysejtű szervezetként jön létre, és ha minden jól megy, felnőtté fejlődik, sok évvel később. „Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi és a hazai jog által biztosított jogi védelem minden embert megillet – születés előtt és után is. További körülményként a gyermek fogyatékossággal vagy súlyos betegséggel párosuló testi éretlensége különleges hatósági védelmet és – amint az orvosi lehetőség adott –, kezelést vagy palliatív ellátást kell, hogy biztosítson, méltóságának tiszteletben tartása mellett, attól függetlenül, hogy ez a gyermek élete méhen belüli szakaszában van-e, vagy már megszületett. Sajnos a jelenlegi jogi helyzetben a világ számos országában, így Magyarországon is, az ilyen gyermekeket születésük előtt megfosztják a jogi védelemtől, és meg is ölhetik őket, többek között a fogyatékosság vagy betegség „valószínűsége” alapján.
A meg nem született gyermekek életének törvény általi védelméhez való joga számos nemzetközi szerződésen alapul, különösen az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a gyermekek jogairól szóló egyezményen (a továbbiakban: a jogokról szóló egyezmény). Preambuluma szerint – amely a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatra hivatkozik – minden embert megilletnek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt jogok, függetlenül attól, hogy a gyermek születése előtt és után is különleges biztosítékokat és gondoskodást igényel, beleértve a megfelelő jogi védelmet.
Az 1969-ben, Bécsben kelt Bécsi Egyezmény 31. cikke: „1. A szerződést jóhiszeműen kell értelmezni, a szerződés feltételeinek a szövegkörnyezetükben adandó szokásos jelentésnek megfelelően, valamint a szerződés tárgyának és céljának fényében. 2. Egy szerződés értelmezése céljából a szövegkörnyezet a szövegen kívül a preambulumot és a mellékleteket tartalmazza: […]”. Meg kell tehát állapítani, hogy a gyermekek jogairól szóló egyezmény valamennyi rendelkezésének értelmezésekor figyelembe kell venni preambulumának tartalmát, és ezért az Egyezmény rendelkezései a megfogant, de még meg nem született gyermekekre is vonatkoznak.
Ebben az összefüggésben kell érteni a vonatkozó cikkelyt. A gyermekek jogairól szóló egyezmény 1. cikke, amely szerint gyermeknek minősül „minden tizennyolc éven aluli ember”. Szintén érdemes megemlíteni, amint azt a szakirodalom is kiemeli, hogy az Egyezmény a gyermek szubjektivitására helyezi a hangsúlyt. Ahogy Eugeen Verhellen hangsúlyozta: „…a gyermeki jogokon ember-gyermek jogokat értünk, vagyis a társadalmi igazságosság és az emberi méltóság érvényesülésének alapvető követelményeit a gyermekek felé. A demokratikus döntéshozatalban való részvétel, az autonómia és a jogok önálló gyakorlásának joga fontos szempont ezen igények megvalósításában. A gyermekjogi mozgalom mögött meghúzódó ontológiai (lételmélet – a szerk.) látásmód és az azt kísérő változó gyermekkép az, hogy a gyerekek emberek. Ezért a gyermekeket minden emberi jog megilleti. A gyerekeknek nem kell külön jogokat adni, hiszen alapvetően minden emberi jog megilleti őket!”.
Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1950-ben, Rómában létrejött Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. cikkelye, amely előírja, hogy: „A Magas Szerződő Felek joghatóságukon belül mindenki számára biztosítják a címben meghatározott jogokat és szabadságokat. Ezen egyezmény esetében is érvényesek maradnak R. Joseph megjegyzései a „mindenki” fogalom fogalmi terjedelmével kapcsolatban. Még egyszer el kell mondanunk, hogy a kifejezés minden emberi lényt jelent, és ezért magában foglalja a születendő gyermeket is. Ennek az egyezménynek a tartalmát még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata sem módosíthatja.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy a terhesség-megszakítás megengedhetősége a gyermek súlyos és/vagy visszafordíthatatlan sérelmére vagy életveszélyes betegségre alapozva az eugenikus (fajnemesítés – a szerk.) gyakorlat megnyilvánulása, amely demokratikus államban nem megengedett, vagyis ez nem jogállamiság. Amint azt a szakirodalom helyesen megjegyzi, az eugenikus gyakorlatok „az emberi jogok elleni legnagyobb támadások”.
Ellentétben bizonyos jogalapot nélkülöző véleményekkel, a kötelező érvényű nemzetközi jog nem ismeri el az „abortuszhoz való jog” fogalmát. Érdemes hivatkozni az általános jogállamiságra, amely szerint „ex iniuria ius non oritur”, vagyis „nem lehet jogsértésből jogot levezetni”. Ezért nincs olyan fogalom, mint pl. „szubjektív jog az abortuszhoz” a nemzetközi jogban, amely kötelezi Magyarországot is.

Cz.A.