Így érhető el az új ingatlanoknál a kötelező megújuló energia százalék
Környezetbarát és biztonságos a jövő fűtési technológiája
január 1-től már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely közel nulla energiaértékű. Ez a követelmény jelenleg napenergiával, hőszivattyús technológiával, klímával, illetve elektromos fűtéssel érhető el, ugyanakkor egy tavalyi felmérés szerint az utóbbi mindössze 1 százalékát teszi ki a Magyarországon értékesített fűtési rendszereknek. A jövő fűtési technológiáját viszont ebben a kategóriában kell keresni: a fűtőfólia – az infrasugárzásnak köszönhetően – nem csak rövid felfűtési időt biztosít, de környezetkímélő is, és élettartama gyakorlatilag korlátlan.
Egy kormányrendelet értelmében idéntől minden új építésű ingatlan energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagyis csak akkor kaphat egy épület használatbavételi engedélyt, ha legalább BB energetikai osztályú besorolást szerez.A megszabott feltétel többféleképpen is teljesíthető. Az egyik és egyben legnépszerűbb megoldás a napelem, amit önköltségen 2023-ig éves elszámolásban vásárolhatnak az építkezők. Szintén felkapott a klíma, ami viszont közel sem olyan hatékony fűtésre. A lehetséges opciók közé tartozik még a hőszivattyús technológia, aminek ugyanakkor igen magas a beruházási költsége.Amire talán a legkevesebben gondolnak a 25 százalékos határ teljesítésének tervezésekor, az az elektromos fűtés. 2020-as adatok szerint a Magyarországon értékesített fűtési rendszerek mindössze egy százalékát teszi ki ez a technológia, holott számtalan előnye van a többivel szemben.Karbantartásmentes, és egy nap a telepítési idejeA Jobbfóliát a jövő fűtési technológiájaként szokták emlegetni, és egyáltalán nem alaptalanul. Kis-Balázs Attila, a cég ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a rendszer teljesen karbantartásmentes, ugyanis mozgó és kopó alkatrész sincs benne, tehát elromlani sem tud. Egyedül a termosztát lehet az, ami rakoncátlankodhat, de annak a cseréje csupán pár tízezer forintos összeg.„A Jobbfóliát minden esetben valamilyen szilárd burkolat mögé kell telepíteni, legyen az laminált padló, beton, gipszkarton vagy járólap. A munkát mindig megfelelő villamossági végzettséggel rendelkező szakemberek végzik, és más rendszerekkel ellentétben, 160-180 négyzetméteres lakásokig egy nap alatt be is fejezik azt. A szakirodalom sugárzó fűtésként definiálja a fűtőfilmeket, mert azok elsősorban az előtte lévő szilárd burkolatot melegítik fel infrasugarakkal, és a továbbiakban már ez a szilárd burkolat sugározza szét fokozatosan és egyenletesen a hőt a helyiségben” – magyarázta.Az energiatakarékossági szakértő példaként említette, hogy ha egy szobában 5 Celsius-fok van, és bekapcsolják a Jobbfóliát, az infrasugárzásnak hála, már percek múlva pólóban sem fáznak az ott tartózkodók, holott lehet, hogy a beltéri hőmérséklet még mindig nem magasabb 10 Celsius-foknál.Kis-Balázs Attila arról is beszélt, hogy a Jobbfólia élettartama gyakorlatilag korlátlan, ugyanakkor 30 évente javasolni szokták mindenkinek a szakemberek, hogy cseréljen a lakásban villamos vezetékeket, hiszen ennyi idő alatt jelentős fejlődésen esik át az iparág.„A technológiának nincs gáz- vagy füstkibocsátása, így biztonságban tudhatjuk szeretteinket, nem fordulhat elő fulladás vagy tűzveszély. Előnyei közé tartozik még, hogy teljesen hangtalan, ráadásul rendkívül környezetkímélő, semmilyen károsanyag-kibocsátása nincsen” – részletezte a cég ügyvezető-tulajdonosa.A Jobbfólia beruházási költsége lényegesen alacsonyabb, mint egy gáz alapú fűtési rendszeré, a fenntartási költsége drasztikusan kevesebb, gyakorlatilag egyenlő a nullával, a fogyasztást tekintve pedig a gáz és a villany körülbelül ugyanott vannak.Szemétszedésért sportkocsizásA környezetvédelmi technológiát forgalmazó cégnek természetesen szívügye a bolygó egészsége is. Kis-Balázs Attila két évvel ezelőtt kezdett el azon gondolkodni, hogy ha Jobbfóliájuk van, akkor legyen egy jobb világunk is egyben.A cég programjával közelebb szeretné hozni az embereket a természethez, környezetbarátabb gondolkodásra próbál ösztönözni mindenkit. Honlapjukon (jobbvilag.com) és applikációjukban közösségi szemétszedéseket és faültetéseket szerveznek. A résztvevők az események után pontokat gyűjthetnek, amiket később akár wellnessutalványra, ebédjegyre vagy sportkocsizásra is be lehet váltani. Céljuk, hogy év végén egyszerre öt helyszínen legyenek jelen a szemétszedő csapatok, így egyfajta barátságos versenyt is tudnának hirdetni közöttük. Emellett óvodákkal is szeretnének együttműködni a közeljövőben, hogy a gyerekeknek már fiatalon megtaníthassák, mi az a szelektív hulladékgyűjtés, és miért jó, vagy a másik oldalról: miért baj, ha teleszemeteljük az erdőinket.
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.