Valójában nem is tizenhárom aradi vértanú van, hanem tizenhat. Az kétségtelen, hogy 1849. október hatodikán a jól ismert 13 volt tiszteket és katonákat végezték ki, az azonban már kevésbé közismert, hogy Aradon felakasztottak még három szabadságharcost! Először 1849 augusztusában Ormai Norbert honvéd ezredest akasztatta fel Haynau. Október 25-én Kazinczy Lajos ezredest végzik ki, akinek az édesapja a híres nyelvújító, Kazinczy Ferenc volt. A harmadik „kimaradt” aradi vértanút csak 1850 februárjában akasztották fel, őt Ludwig Hauknak hívták. A 16 aradi kivégzettet követte volna egy tizenhetedik is, Lenkey János tábornok, de ő a börtönben megőrült, így az osztrákok úgy döntöttek, hagyják meghalni. Végül embertelen körülmények között hunyt el 1850-ben. Az aradi tizenhárom nevét jól ismerjük, megtanuljuk és teljes joggal emlékszünk rájuk tragikus sorsú nemzeti hősként, de ha ők megérdemlik ezt, ugyanúgy a másik három elítélt is. Az aradi tizenhárom tagjai nem voltak mind magyarok, elég csak Leiningen-Westerburg Károly nevét kimondani. Aulich Lajos is német származású volt, Pozsonyban született és soha nem tanult meg magyarul, de német volt Láhner György tábornok is. Ludwik Hauk mellett egy bécsi jogász fiaként osztrák származású volt Poeltenberg Ernő tábornok is, aki szintén nagyon keveset tudott magyarul, a források szerint csak káromkodni tanult meg, katonái nagy örömére. Az egyik legismertebb vértanú, Damjanich János egy határőrvidéki szerb katonacsalád sarja volt, így természetesen ő is ezt a hivatást választotta. Szintén határőrvidéki katona fiaként született a horvát Knezics Károly, aki később Galíciába került, az ott tapasztalt körülmények miatt lett az osztrák politika ellensége, számára egyértelmű volt, ki mellé áll a szabadságharcban. Végezetül emlékezzünk meg a két örmény származású mártírról: Kiss Ernő altábornagy és Lázár Vilmos ezredes egyaránt annak a szűk, alig 12 ezres magyarországi örmény rétegnek volt a tagja, amely a 17-18. század során telepedett le előbb Erdélyben, majd az ország belsejében, főleg Pest-Budán. Az Aradi vértanúinkat egy bizonyos Franz Bott ásott be a földbe nagy nehezen, hiszen a sáros idő nehézzé tette a munkát. Bott Brünn (ma Brno, Csehország) város hóhéra volt, de a szabadságharc idején beállt az osztrák hadseregbe, mivel társaival több pénzt remélt ettől a munkától. Csalódnia kellett, hiszen az árak az akkori magyar területeken a háború miatt az egekbe szöktek, ezért 1849 szeptemberében úgy döntött, felmond és visszamegy Brünnbe, ha még megvan ott az állása. Megvolt, de az osztrák hadvezetés október 1-jén úgy döntött, hogy Bottnak két hét felmondási ideje alatt még teljesítenie kell a feladatát, így Aradra került, ahol hatodikán várt rá egy szabadságharc jelképes lezárása. ( Szőllőssy Dániel kutatása alapján összefoglalta T.E. )