Megoldódni látszik annak a kilencéves kisfiúnak az esete, akit a Gyámügy egy pszichiátriai szerrel való kezelésnek akart alávetni, mert hiperaktív volt. Az anya Nikolett ezt nem engedte és beindult a vízfejű gépezet, hisz a gyermeket el akarták venni édesanyjától csak azért, mert az úgy vélte egy gyógyszeres kezelés ártana a fiának. A hosszú véget nem érőnek tűnő hivatali eljárás és bírósági per elindult, amelynek a tétje nagy volt, de másfél év után lezárult. A per során kiderült, hogy a Gyámügy szándéka a gyógyszerezésre minden alapot nélkülöz. Független igazságügyi szakértők kimondták, hogy a kisfiúnak semmi olyan betegsége nincs, amire csak a drasztikus és brutális gyógyszeres kezelés használ. Tény, hogy a kisfiú hiperaktív és az érdeklődési köre is más, mint sok hasonló gyermeknek, de ez nem betegség. Több odafigyelést igényel. Kiderült, hogy a kisfiút a Gyámügy nem küldheti gyógykezelésre és a családból sem szakíthatja ki. A bíróság pedig a per vége felé közölte is, ez az ügy nem is kerülhetett volna a talláros testület elé, azaz eljárásbeli hiba történt. Senkinek nem kívánom ezt a nehéz időszakot, amit én és a kisfiam átélt. De bebizonyosodott és ennek örülök, hogy semmi olyan baja nincs a gyermekemnek, amiért kényszergyógykezelésre kellene vinni. Én nem akartam, hogy ezen brutális gyógyszerektől beteg legyen a fiam, drogos, hisz ezen szerek maradandó károsodásokat okoznak főleg egy gyereknél-mondta T.Nikoletta az Esti Újságnak. Az elkeseredett édesanyának az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért segített. A szervezet szerint a legifjabb korosztályt érintő jelenség minden év szeptemberében újra fókuszba kerül. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarként hangoztatott tünetegyüttest egyre gyakrabban vélik felfedezni az oktatási intézményekben. Kétségkívül erősen megosztó az a gyakorlat, ahogy napjainkban a normálistól eltérő gyerekeket kezeljük. Társadalmi elvárásaink mára oly mértékben vesztettek rugalmasságukból, hogy a normálistól jelentősebben eltérő gyerekeket a legtöbbször különösebb vizsgálódás nélkül rögtön orvosi esetként kezeljük - gyakran ez tűnik a legkevesebb nehézséggel járó megoldásnak - írja közleményében az alapítvány. Egy normálistól eltérő kisfiú kálváriája Koppány, az átlagosnál jóval intelligensebb kisfiú kálváriája úgy tűnik, megnyugtató módon végződik. A kisfiú korábbi családi konfliktusait nehezen viselte, ebből adódóan magatartási problémák jelentkeztek nála, nehéznek bizonyult a gyermekközösségbe való beilleszkedés. Ezek után sajnos ő sem kerülhette el azt, ami rengeteg életrevaló gyermekkel történik Magyarországon: hiperaktivitással diagnosztizálták, és egy pszichiátriai szert javasoltak a tünetek elnyomására. Az édesanya azonban - miután alaposan tájékozódott a szert illetően - ellenezte, hogy Koppány egészségét ilyen kockázatnak tegyék ki: tény, hogy a szóban forgó tabletták hatóanyaga az amfetaminból (hétköznapi nevén: speed) származik, és egy kategóriában szerepel a súlyos függőséget okozó drogokkal. Vitaminokkal, homeopátiás készítményekkel és az édesanya kitartó gondoskodásával nagyon jó eredményeket értek el Koppánnyal az ellentmondásos tabletták nélkül, majd több szakvélemény is megerősítette, hogy nincs szüksége pszichiátriai szerekre. Sajnos azonban a rendszer mégis közbeszólt. Egy, az iskolában dolgozó tanár feljelentése nyomán a Gyámhivatal eljárást kezdeményezett az édesanya ellen. Mondván, hogy veszélyezteti a gyermeket azzal, hogy megtagadja a serkentőszert tartalmazó tabletták adását, az ügy odáig fajult, hogy kilátásba került a gyermek családból való kiemelése. Az édesanya ezt peres úton támadta meg a bíróságon, hiszen a legutóbbi szakvélemények mind őt igazolták: Koppánynak nincs szüksége potenciálisan függőséget okozó serkentőszerekre, hogy egészségesen fejlődhessen. A legutóbbi tárgyalás alkalmával kiderült: a Gyámhivatal súlyos jogi hibát vétett, amikor a gyermek kiemeléséről szóló határozatot hozta, így azt a bíróság semmisnek nyilvánította. A hivatalnak - amennyiben továbbra is kitartana korábbi álláspontja mellett - új eljárást kell kezdeményeznie, melyben már kénytelen lesz figyelembe venni az elmúlt időszakban készült vizsgálati eredményeket is. Koppány édesanyjának a hosszú ideje húzódó megpróbáltatások során egyszer sem fordult meg fejében, hogy feladja a gyermekéért vívott harcot, kitartása pedig úgy látszik, végre meghozta gyümölcsét. Az édesanyát segítő jogvédő szervezet felhívja a figyelmet: az eset közel sem példa nélkül álló, túlzottan is sokszor írnak fel rutinból amfetamin-jellegű pszichiátriai szereket általános iskolás gyermekeknek, holott gondoskodással és természetes megoldásokkal is lehetséges kedvező eredményeket elérni. A hiperaktivitás egy óvónő szemszögéből A következő sorokat egy óvónő küldte el egy mentális egészségügyi visszaélésekkel foglalkozó jogvédő szervezetnek, hogy ezzel rávilágítson a magyar Gyámügy nem éppen ideális működésére, és arra, hogy némi jó szándékkal és gondoskodással meglepően sokat érhetünk el a különleges gyerekekkel is. 40 éven át voltam óvodapedagógus, és minden évben voltak más gyerekeim a csoportomban. Akkor még nem rohantunk a pszichiáterhez, és nem volt szokás megcímkézni a gyereket, hogy ADHD-s. Abban az időben maximum nehezen kezelhetőnek vagy túl mozgékonynak nevezték ezeket a gyerekeket. Elszomorító és érthetetlen számomra, mit művelnek ma gyerekekkel csak azért, mert mások, mint a többi. 30 évvel ezelőtt volt egy kisfiú a mellettünk levő csoportban. Nevezzük Pistinek. Pisti elevenebb volt társainál, többet és állandóan kérdezett, sokat beszélt, nehezen tudott 20-25 percen át egy helyben maradni. Az ebéd utáni csendes pihenő alatt sem tudott ellazulni, aludni. Hozzá kell tennem, akkoriban 30-32 fős gyermeklétszámunk volt. Óvónője időnként átküldte hozzám, elsősorban a csendes pihenő idején, mert zavarta a többi gyerek pihenését. Pisti alvásigénye valóban kevesebb volt mint társaié, izgett-mozgott az ágyban. Nála átmenetileg a megoldás az lett, hogy kissé messzebb került az ágya a többiekétől, és mivel kivételesen értelmes volt, meg tudtam állapodni vele, hogy egy rövid ideig pihenjen, majd később adok képeskönyveket, melyeket nézegethet, vagy korábban felkelhet és rajzolgathat, amíg a többi gyermek alszik. Ez a módszer bevált. Év közben azután véglegesen átkerült hozzám. Megfigyeléseim alapján megállapítható volt, hogy Pistinek lényegesen nagyobb mozgásigénye volt, a magas gyermeklétszám miatt az állandó nyüzsgésre és magas zajszintre érzékenyebb volt, kifárasztotta, ezért csökkent a figyelem összpontosítása, társaival türelmetlenebbül viselkedett. Arra a megoldásra jutottam, hogy még több időt kell a szabadban, levegőn, sok-sok mozgással töltenie. Átszerveztem a napi foglalkozásokat, és amit csak lehetett, kint az udvaron tartottam, ami abban az időben azért még szokatlan volt, de a többi gyereknek is előnyére vált. Pisti külön kapott »erőpróba« feladatokat, pl.: hányszor képes körbefutni az udvart, vagy milyen ügyesen tud a mászókán függeszkedve haladni stb. És végre büszke és elégedett volt, mert tiltás és elmarasztalás helyett dicséretet és elismerést kapott. A csendes pihenő alatti nyugtalansága csökkent, egyre gyakrabban tudott ellazulni és aludni. Az év végére nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, a figyelem összpontosítása javult, kiderült, hogy remek megfigyelő és kiemelkedő matematikai készséggel rendelkezik. A teremben a felnőtt asztal mellett kapott egy kisasztalt, ahol időnként úgymond »kivonulhatott« a társai közül, és egyedül alkothatott, tevékenykedhetett. Puzzle kirakása mellett legóból csodákat épített. Szüleivel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, beszámoltam a lassú, de folyamatos és pozitív változásról Pisti viselkedésében. Az átlagosnál nagyobb mozgásigényét végül az úszással sikerült teljes mértékben kielégíteni, ami újabb sikerélményhez juttatta a kisfiút. Ma ezt a kisfiút gondolkodás nélkül pszichiáterhez irányították volna, pedig csak egy kicsivel több odafigyeléssel, egyéni igényeinek kielégítésével, sportolással, több mozgással, külön játszósarok biztosításával orvosságok nélkül is pozitív eredményt értünk el.