Kivégeztek egy amerikai családot Mexikóban
Egy amerikai mormon család legalább kilenc tagját, köztük két csecsemőt mészároltak le fegyveres támadók hétfőn Észak-Mexikóban. A helyi média szerint az áldozatok feltehetően mind amerikai állampolgárok voltak, az elkövetők pedig valamelyik drogkartell tagjai lehettek.
A The New York Times úgy tudja, hogy legalább 9 embert öltek meg, 3 nőt és 6 gyereket. A család három járműben utazott, amikor a fegyveresek megtámadták őket fényes nappal. Néhány gyerek ugyanakkor megmenekült, őket kórházba szállították. A LeBaron család egy szakadár mormon közösséghez tartozott, és évtizedekkel ezelőtt telepedett le Észak-Mexikóban. Egyikük rokona úgy nyilatkozott, nem tudják, mi volt a támadás motivációja, a család nem kapott korábban fenyegetéseket. A támadók szabályosan lemészárolták az áldozatokat, feltartott kezű nőt lőttek le, és gyerekülésbe kötött csecsemőkkel együtt gyújtottak fel egy kocsit. Az Egyesült Államokkal határos két mexikói szövetségi állam, Chihuahua és Sonora közös, szűkszavú közleményben arról tájékoztatott, hogy megkezdődött a nyomozás. Szövetségi és helyi biztonsági erőkből álló erősítést küldtek a két tagállam határtérségébe, ahol a bűntény történt.
2019.11.05 22:54:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!