Becsaphatták az ismert író Faludy nejét ?
Elképesztő. Elárverezteti Faludy György hagyatékának egy részét özvegye, Faludy Fanny. Állítólag az állam nem nagyon érdeklődik a neves író öröksége után s a Petőfi Múzeum sem tud helyet biztosítani. Az Esti Újság úgy tudja, hogy a háttérben az is lehet, hogy a költőnek szánt Faludy emlékmúzeum azért sem nyílt meg, mert a nejét valakik csúnyán átverhették, esetleg becsaphatták.

Kilenc éve halt meg a neves és különös magyar költő, de még mindig rendezetlen a hagyatékának a sorsa. Bár nagy hévvel sokan tervezték és szervezték, hogy nyitnak egy Faludy emlékmúzeumot de az sem nyílt meg igazán. A célra bérbe vett helyiség bérleti díját hét éve senki sem fizeti, még az alapítvány sem, az önkormányzat pedig most visszamenőleg egyben követeli a tartozást. Mindez fura az illetékes kerületi vezetéstől, hisz nagyon jól tudják Faludy Fanni átverés áldozata lehet. Sőt jelezték is ezt az adott budapesti polgármesternek úgy tudjuk. Az Esti Újság úgy tudja egy ismert vállalkozó az író nejétől állítólag komoly kölcsönt is kért majd azt elfelejtette visszaadni.  Ami szintén jelentősen közrejátszhatott, hogy a Faludy múzeum nem nyitott ki. Faludy neje azt állítja, 12 millió forintot költött a helyiségek felújítására, tehát senki nem tartozik senkinek. De ezzel az adott budapesti önkormányzat  nem akar nagyon foglalkozni. A magyar állam egyébként nem érdeklődik az örökség iránt, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig helyhiány miatt nem tudja befogadni. Az ügyben szeretnénk megtudni a neves író nejének a véleményét is így igyekszünk minél elöbb utolérni. ( Fotó: Labirintus )
2015.08.14 15:04:37


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!