A beszéd szövegtestétől erősen elkülönített bevezetőjében kereszténydemokrata világképét egy polgári Magyarországba helyezi, amelyet szerinte ő épített fel, és úgy véli, ez a modell olyan sikeres, hogy száz évig fog tartani. A fő szöveg úgy kezdődik, hogy egy metaforával az ország állapotát a Várkert bazárhoz hasonlítja kormányzása előtti és közbeni helyzetével: mielőtt ő vette kezébe az ország sorsát, nem volt a vár oldalában semmi, csak rom, gaz és szégyen, ám ma már tündököl. A hosszan kifejtett egybecsúsztatott hasonlat valóban alkalmas lett volna az ország 2010 előtti és utáni – számára kedvező – leírására, ugyanakkor óriási hibát követett el, amikor ezt a képsort úgy zárta, hogy a bazár akár a kormányzásuk szimbóluma is lehetne. Ezzel agyoncsapta az országállapot-képet, mivel, ha a bazár a kormányzás szimbóluma, nem pedig a régi és új Magyarország közti különbség jelképe, akkor vagy nem áll meg a hasonlat, vagy pedig rossz asszociációkat szül, így például többször kellett átadni, soha nincs kész, mindig elromlik benne valami stb.   Hazánkról Európára csatol át, azt mondja, az európai politikai élet nem megnyugtató, de nem tudja, hogy ez még a 2008-as válság következménye-e, vagy pedig ez az új gazdasági világrend. Ezzel mintegy hárítja az itthoni kedvezőtlen helyzetet azokra a nagyhatalmakra, amelyekre egyébként a szöveg későbbi részeiben azt mondja, hogy függetlenek vagyunk tőlük, mivel saját, hitel nélküli gazdaságot teremtett kormánya, ezt hangsúlyozandó, külön köszönetet mond Matolcsynak. Ezen a szakaszon említi azt is, hogy hazánk elkötelezett NATO és EU tagállam, ez ismét ellentmondásban a szöveg későbbi részeivel, ahol függetlenségünkről beszél. Ezt a részt úgy zárja, hogy egy ilyen európai helyzetben vagy erős gazdaságra, vagy erős hadseregre van szükség. Nekünk utóbbi híján marad az előbbi megerősítése, és a nem reflektív, kezdeményező külpolitika. Azt nem mondta, hogy ezt Szijjártóval hogyan képzeli el, pedig tapasztalatlansága nem megnyugtató. A gazdaság és hadsereg archaikusan lefestett dichotómiájáról tér át arra, hogy egész földrészünkön felfegyverkezés zajlik, ugyanakkor ezt nem teszi korrektül kontextusba, miszerint ehhez más nagyhatalmaknak is köze lehet, persze érthető ez az után, hogy a közelmúltban egymás után pózolt Putyinnal, majd az európai származású, republikánus ex-képviselővel, Arnold Schwarzeneggerrel. Saját érdemeként könyveli el, hogy Magyarország önálló, független gazdaságával fellépett az Európa térképre, ezzel kivívta magának az egyenrangúságot. Elég nehéz ezt persze önálló hadsereg nélkül elképzelni, de biztos van egy titkos módszere, vagy csak így hárítja az oroszok iránti egyre erősebb kötődést. Inkább ez utóbbi valószínű, mert hozzáteszi azonnal azt is, hogy az elmúlt egy hónapban 1 államfő, 3 miniszterelnök és 9 külügyminiszter járt nálunk, majd cinikusan megjegyzi, hogy ezt nevezi az ellenzék külpolitikai elszigetelődésnek. Átvezetés nélkül kezdi meg a következő szakaszt, hangsúlyozva ezzel annak fontosságát: a demokráciát meg kell őrizni, de annak a jelző nélküli formáját, utalva ezzel a nemzetközi sajtóban is elhíresült illiberális demokrácia (pszeudo demokrácia) ideája iránti elköteleződését. Innen csatol át a bevándorlási politikára, ami szintén nem liberális, amit híveinek úgy támaszt alá, hogy ha beengednénk másokat, akkor az a magyaroktól venné el a munkát. Egyértelműen állítja, hogy a liberalizmus felett eljárt az idő, majd ekézi még kicsit a liberálisokat, paradox módon kirekesztéssel vádolja őket, úgy fogalmaz, a liberálisok szerint mindenki fasiszta, kivéve őket. Az önfényezés csúcspontja az olyan statisztikai adatokra való hivatkozása, amellyel relativizálja a valóságot, itt a számokba foglalt ál-valóságot szinte felesleges is részletezni, röviden az a lényege, hogy minden nőtt: a házasságkötések, születések, fizetések, nyugdíjak reálértéke stb.; és minden csökkent, ami nem kedvező társadalmilag, így például halálozások száma, államadósság stb. Kíváncsian vártam, hogyan intézte el maga-maga a halálozások számának csökkenését, erre nem érkezett magyarázat… A teljes szöveget végigkíséri, az egymástól egyforma távolságra elhelyezett ellenzék-pocskondiázás, amiben az a legérdekesebb, hogy konzekvensen liberálisnak és néha szocialistának nevezi azt, egyszer sem szidalmazza őket úgy, hogy baloldali jelzővel illetné őket. Nem is igen tehette volna, hiszen a fogyasztói társadalmat és a hitelt is kihelyezi világképén kívülre, szerinte ugyanis nem hitelből növekszik a gazdaság, a bankokat pedig el kell számoltatni. Ezzel, mintha nyitna a baloldali választók felé is, ráadásul Kádárt parafrazálja: a lehetetlen csak egy vélemény (értsd: nincs), a volt pártállami vezető egyik mondása pedig az volt, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Érdekes mindenesetre, hogy ezzel milyen korosztályhoz szólhatott.   Összefoglalva a beszéd egyszerre szólt a meglévő hívekhez a keresztény ország képével, és nyitott balra tőkeellenességével, miközben árulkodóan sokat emlegette az ellenzéket abban a beszédben, amely elvileg a kormányzás értékelésére hivatott.   Sebestyén Eszter